Negyedik alkalommal került megrendezésre „Az ember–állat kapcsolat perspektívái” című nemzetközi antrozoológiai konferencia, amelyet a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kara és az egyetemen működő Antrozoológiai Kutatócsoport közösen szervezett.
A rendezvény célja az volt, hogy különböző tudományterületek – így többek között az antropológia, ökológia, néprajz, történelem és pszichológia – metszetében vizsgálja az ember és állat közötti kapcsolat sokrétű és gyakran alulértékelt összefüggéseit. A konferencia előadásai között különös figyelmet kapott Újvári Edit előadása, aki „A préri indiánok bölénykultusza” címmel tartott izgalmas, forrásgazdag, és társadalomkritikai elemekben is bővelkedő prezentációt.
A bölény: több mint vadászzsákmány
Az előadás középpontjában az amerikai bölény állt, mely az észak-amerikai indián kultúrák, különösen a szíú (Lakota) törzsek számára nem csupán élelmiszerforrásként, hanem szakrális, spirituális és gazdasági középpontként is szolgált. Újvári Edit hangsúlyozta, hogy a 19. századig létezett egy reáltársadalmi alapokon nyugvó bölénykultusz, amely az állat iránti mély tiszteleten, racionális erőforrás-felhasználáson és szakrális jelentésen alapult. A prériindián törzsek életmódja a bölények vándorlásához igazodott. A társadalmi és politikai struktúrájuk, vallási gyakorlataik, mitológiai rendszereik mind erre a központi élőlényre épültek. Az éves törzsi ciklus, az élelemforrások biztosítása, a szertartások rendje és a mitikus kultúrhősök történetei is mind a bölényhez kapcsolódtak. Mint elhangzott: „A bölény nemcsak táplált, hanem tanított is.” A törzsi közösségek a bölényt rokonnak tekintették, nem alacsonyabb rendű élőlénynek, hanem olyan lénynek, aki már az emberek előtt jelen volt, és a természet rendjében betöltött szerepe miatt tisztelet illette meg.
A tisztelet tárgya: a kultusz forrásai és formái
Újvári előadása során bemutatta George Catlin 1830-as évekből származó dokumentációit, amelyek vízfestmények és rajzok formájában őrzik a törzsi élet mindennapjait, kiemelten a bölényekkel kapcsolatos tevékenységeket. A képek és leírások egyértelműen igazolják: az indiánok számára a bölény nem egyszerű vad volt, hanem az élet forrása. Bőréből ruhát, sátrat, takarót készítettek; húsát elfogyasztották, csontjait eszközökké alakították, szarvait rituális célokra használták. A napfény-szertartás során elhangzott imák és énekek, valamint az elbeszélt mitológiai történetek mind a bölény központi szerepéről tanúskodnak. Egy időskori visszaemlékezés így fogalmazta meg: „Tatánka, a bölény, az emberek és a mindenség jelképe. Tiszteletet érdemel, hiszen már azelőtt is itt volt, hogy mi megszülettünk. Otthont és táplálékot ad, tanít, és mindig rokonként kell tekintenünk rá.” Ez a racionális tisztelet, amely egyszerre volt spirituális és gyakorlati, az előadó szerint fontos ellenpontja annak a destruktív hozzáállásnak, amely a 19. század második felében elindult a terjeszkedő fehér telepesek révén.
A gyarmati pusztítás: a bölényirtás ökológiája
A konferencia egyik legdrámaibb részét az a történeti szál képezte, amely a bölénypopuláció összeomlásáról szólt. A polgárháborút (1861–65) követő időszakban az Egyesült Államok nyugati terjeszkedése, valamint a transzkontinentális vasút építése során a bölényeket akadályként kezelték. A telepesek, vasútépítők és katonák tízezrével pusztították el az állatokat – sokszor kizárólag szórakozásból vagy gazdasági előny érdekében, a tetemeket hátrahagyva. Az előadás során egy ikonikus fotó is bemutatásra került: egy hatalmas bölénykoponya-halom, amely a pusztítás mértékét vizualizálta. A bölények kiirtása nemcsak egy faj összeomlását jelentette, hanem az őket tisztelő és életmódjukat rájuk építő indián törzsek kulturális összeomlását is. Az indiánok szimbolikus világa, társadalmi rendje és ökológiai egyensúlya is megingott a bölények eltűnésével. Újvári szerint ez az eset iskolapéldája annak az antropocentrikus világképnek, amely az embert minden más élőlény fölé helyezi, és gazdasági érdekek mentén alakítja a természethez való viszonyát – gyakran visszafordíthatatlan károkat okozva.
Tanulság? Van!
A kutató előadását azzal zárta, hogy ma már lehetőségünk van kritikusan szemlélni ezeket a történelmi eseményeket, és egy posztantropocentrikus szemléletmód felé fordulni, amely figyelembe veszi az állatok saját jogait, élőhelyüket és ökoszisztémában betöltött szerepüket. Ez a gondolkodásmód nemcsak etikai szinten fontos, hanem a fenntarthatóság szempontjából is nélkülözhetetlen. Ugyanakkor arra is rávilágított, hogy a régi kultúrák, mint a prériindián törzsek, tanulságokkal szolgálhatnak a jelenkor számára: nem technológiai fejlettségük, hanem a természettel való együttélésük módja miatt. Zárásként elhangzott egy párhuzam David Attenborough Az első Édenkert című munkájával, amely a Földközi-tenger térségének ökológiai pusztulását mutatja be – hasonló következményekkel és tanulságokkal.
