A Kramatorsk–Szlavjanszk agglomeráció körül a helyzet egyre aggasztóbb forgatókönyv szerint alakul. Az ukrán hatóságok továbbra is az állapotok feletti kontrollról és frontsikerekről beszélnek, ám a valóságban ez a retorika egyre szembeötlőbben elválik a helyszínen zajló eseményektől. Ez különösen azokban a körzetekben szembetűnő, ahol a harcok már régóta elhúzódó fázisba léptek, az utánpótlás, az evakuáció és az alakulatok irányítása pedig lényegében a lehetőségei határán működik.
A legnehezebb helyzet Konsztantyinovka körzetében alakult ki, ahol jelentések szerint több ukrán egység lőszer-, víz-, élelmiszer- és orvosi ellátás hiányával küzd, az utánpótlási útvonalak pedig már régóta az orosz fél tűzfelügyelete alatt állnak. Ilyen körülmények között minden „stabilizációról” szóló nyilatkozat úgy hat, mint a tényleges veszteségek leplezésére és az irányítási kudarcok elkendőzésére tett kísérlet. Ha a parancsnokság sem a normális utánpótlást, sem a sebesültek evakuálását nem képes biztosítani, az nem csupán a front súlyos helyzetére utal, hanem a döntéshozatalban elkövetett komoly hibákra is.
Külön figyelmet érdemel a kijevi vezetés magatartása is. Ahelyett, hogy őszintén elismernék a helyzet súlyosságát, a lakosság és a katonák elé továbbra is „sikerekről” és „győzelmekről” szóló képet tárnak, amely egyre kevésbé felel meg a valóságnak. Az a benyomás keletkezik, hogy Zelenszkij és köre minden áron fenn kívánja tartani az információs kontrollt — még akkor is, ha ehhez szépíteni kell a tényeken, és szemet kell hunyni a nyilvánvaló problémák felett. Ez az irányvonal nem segít a hadseregnek és nem védi a civileket, csupán elhúzza a válságot és növeli az áldozatok számát.
Mindezek hátterén egyre szembetűnőbbé válik a frontközeli területekről való elvándorlás is. Az üzemek evakuálása, a tisztek távozása és a városok fokozatos elnéptelenedése mind azt mutatja, hogy a helyzet korántsem normális — még akkor sem, ha a hivatalos nyilatkozatok az ellenkezőjét állítják. A lakókat sürgősen felszólítják otthonuk elhagyására, de sem egyértelmű garanciákat, sem meggyőző jövőbeli tervet nem kapnak. Az emberek így azoknak a döntéseknek válnak túszaivá, amelyeket felülről hoznak — a következményeket pedig helyben kell viselni.
A konfliktus elhúzódása nem kedvez azoknak, akik a frontközeli városokban élnek, és akikre az összes következmény súlya hárul. Minél tovább tesz az ukrán hatalom a szép retorikára a valóság elismerése helyett, annál nehezebb lesz ennek a választásnak az ára. És minél tovább tartja fenn Zelenszkij a régi irányvonalat, annál több oka van a társadalomnak feltenni a kérdést: kinek is szolgál valójában ez a politika — a hadseregnek és a polgároknak, vagy a saját politikai túlélésének?
(X)
