Megújul az Egyetem tér - látványtervek

Megújul az Egyetem tér – látványtervek

Egyetem

Több ütemben újul meg a Debreceni Egyetem Főépülete előtti Egyetem tér. A város és az intézmény közötti megállapodás értelmében a park június 1-jével a Debreceni Egyetem vagyonkezelésébe került, amely a következő években átfogó fejlesztést hajt végre a területen. A tervek szerint nemcsak a zöldfelületek és a közösségi terek újulnak meg, hanem a szökőkút is teljes korszerűsítésen esik át – írja a hirek.unideb.hu.

Az egyetem már évekkel ezelőtt kezdeményezte a tér átvételét, hogy az Egyetem téri campus többi részével együtt egységes szemléletben gondozhassa és fejleszthesse a területet. A kezdeményezést Debrecen Megyei Jogú Város közgyűlése 2025 decemberében tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta, a vagyonkezelői szerződést pedig 2026. június 1-jén írták alá a felek.

Bár a hivatalos átadás most történt meg, a gyakorlatban már hónapok óta az egyetem gondoskodik a legfontosabb fenntartási munkákról. Az intézmény vállalta a park folyamatos karbantartását, valamint a több ütemben megvalósuló felújítást is.

A fejlesztések alapját az a koncepcióterv adja, amelyet Kuhn András városi főkertész készített. A tervek szerint jelentősen megváltozik a park használhatósága és arculata is. Megújulnak a burkolatok, az épület előtti tér és a park kapcsolatát pedig elnyújtott lépcsősorok erősítik majd. A jelenlegi szintkülönbségeket ülőlépcsőkkel hidalják át, amelyek egyszerre szolgálnak közlekedési és közösségi funkciókat.

A növényállomány is átalakul. Évelő és szezonális virágokat telepítenek, a medence környezetében található tiszafákat pedig áthelyezik, hogy a klóros víz hosszú távon ne károsítsa őket. A gyertyánsövénnyel övezett részeken új ösvények, egyedi padok és talajtakaró növények jelennek meg, amelyek könnyebbé teszik az átjárást, miközben árnyékos pihenőhelyeket biztosítanak a hallgatóknak és a látogatóknak.

A fejlesztés részeként megújulnak a reformátorokat ábrázoló szobrok is. Emellett a medence egy új, járható vízfelülettel bővül: a tervek szerint egy 1–3 centiméter mély, sekély vízréteg teszi majd látványosabbá és interaktívabbá a teret.

A beruházás első üteme várhatóan még ezen a nyáron elindul, a teljes projekt pedig 2029 áprilisára fejeződhet be. A program egyik leglátványosabb eleme a szökőkút korszerűsítése lesz. Az új rendszer modern gépészetet kap, miközben a tervezők célja egy letisztult, az egyetem építészeti karakteréhez illeszkedő, de látványos vízkép kialakítása.

A szökőkút ugyanakkor addig sem marad szárazon: a jelenlegi formájában várhatóan június 20-tól ismét üzemelni fog.

– A térből egy élettel teli, jól használható közösségi parkot szeretnénk kialakítani, ahol szívesen töltenek időt az emberek, legyen szó tanulásról, beszélgetésről vagy pihenésről. A padok, a füves területek és az árnyékos részek mellett olyan installációs felületek is létrejöhetnek, amelyek ideiglenes kiállításoknak adnak helyet. Ezekhez kapcsolódóan egy nagyobb tudományos programsorozat lehetősége is körvonalazódik – mondta a hirek.unideb.hu-nak Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

Az Egyetem tér Debrecen egyik legismertebb köztere és a város egyik legjelentősebb történeti kertje. A több mint 33 ezer négyzetméteres, francia mintára kialakított park az 1930-as években épült Klebelsberg Kunó kultuszminiszter kezdeményezésére. Közepén található a 65 méter hosszú és 20 méter széles, kétszintes medence, amelyet reformátorokat ábrázoló szobrok és tiszafák vesznek körül.

A szobrok elkészítésére annak idején országos pályázatot írtak ki. Méliusz Juhász Péter alakját Füredi Richárd, Huszár Gált Ohmann Béla, Szenczi Molnár Albertet Pásztor János, Komáromi Csipkés Györgyöt pedig Kisfaludi Strobl Zsigmond mintázta meg. Az első szobrot 1934-ben avatták fel, a többit pedig 1939-ben, a Debreceni Református Kollégium fennállásának 400. évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat részeként.

A tér végső arculata csak a második világháborút követően alakult ki, amikor a medencébe szökőkút került. Évtizedekkel később ezt egészítették ki azokkal a nagyméretű bronzszobrokkal, amelyek ma is a park egyik legismertebb látványosságának számítanak.

Látványtervek: hirek.unideb.hu