Akkumulátorgyár ellenes tüntetés Debrecenben

“Ha Papp Lászlón múlik, Debrecen lesz az akkumulátorgyarmat központja” – a keddi tüntetés felszólalói szerint a debrecenieket átverték

Helyi hírek

A Debrecenben épülő, illetve nemrég bejelentett újabb akkumulátorgyár ellen tüntettek néhány százan az LMP szervezésében kedden kora este.

Hirdessen nálunk! Megéri!

A Debrecen belvárosába szervezett megmozdulás házigazdája Jármi Péter, az LMP Hajdú-Bihar megyei elnöke volt. Nyitóbeszédében Jármi az Egyesült Államokból hozta fel Detroit példáját, ahol – szerinte Debrecenhez hasonlóan – mindent egyetlen iparágra építettek fel. A fiatal LMP-s szerint a magyar kormány csak összeszerelő-üzemekben és kiszolgáltatott munkavállalókban képes gondolkodni. Párhuzamot vonva az akkumulátor- és autógyárak között sorolta: egyik sem magyar cég, kiviszik a profitot, adót nem fizetnek, cserébe a kormány pénzeli őket.

Bruti (Tóth Imre) Debrecen legismertebb stand uposa köszöntötte az “áldebrecenieket” és az “ál-mikepércsi anyákat”, majd elmondta, a város déli részén lakik, 3-4 kilométerre a már épülő kínai monstrumtól. Bruti – aki három éve fogyókúrázik – bízik abban, hogy nem áll meg a városvezetés három gyárnál, hanem építenek még párat, hogy bármerről is fúj a szél, bele tudjon dögleni. A humorista ötlettel is előrukkolt: Debrecen címerállatát Duracell-nyuszira kéne megváltoztatni. Brutinak rohadtul elege van abból, hogy a lakosság megkérdezése nélkül büdös, szennyező gyárakat hoznak a városba. Performansza végén előadta ironikus hangvételű akkugyáras dalát – az este folyamán nem utoljára csendült fel a nóta.

Kozma Éva a Mikepércsi Anyák képviseletében arról beszélt, hogy azért van itt, mert egy akkugyár is sok, nemhogy ennyi. Civilként fél éve küzdenek a gyárak ellen, és úgy látják, egyre többen állnak melléjük. Kozma Éva elmondta, egy ilyen környezetromboló gyár közelében élni frusztráló és szellemileg is megterhelő. Meglátása szerint a pusztítás és a pusztulás dimenziói nyílnak most meg. Mint fogalmazott, jöjjön, és nézze meg bárki az épülő gyárat, ezt senki nem fogja zöldnek találni. Emlékeztetett, az Eve Energy Debrecenbe érkezését a Kínai Népköztársaság cenzúrázott oldalai már régen megírták, amikor a városvezetés még tagadta ezt. Felidézte, a CATL három fázisban fog megépülni, de ezekről együttes hatástanulmány nem készült.

Nem nyugtatta meg a Mikepércsi Anyákat a CATL elnökének válasza

A Mikepércsi Anyák követelik a tanulmány elkészítését és közzétételét – víz- és energiamérleggel egyetemben. Göd és Komárom példájából kiindulva Kozma Éva figyelmeztetett, tűzesetek, mérgezések és haláleset is előfordult már a Magyarországra hozott akkumulátorgyárakban. Emlékeztetett, az Eco Pro katódgyár is osztódni készül, ami talán még szennyezőbb is, mint a CATL. Felhívta az illetékesek figyelmét, hogy ne mondják, hogy “egy gyár”, amikor több gyárról van szó. Ne mondják, hogy nem vegyi üzem, amikor az. Ne mondják, hogy nem veszélyes, amikor a gyár hivatalos besorolásában is benne van a kifejezés. Kozma Éva szerint a Debrecen köré épülő akkugyáras körgyűrű monokultúrává szilárdítja az egész életünket és a jövőnket is.

Videó: élő közvetítésünk a tüntetésről, időbélyegekkel:

Keresztes László Lóránt, a Parlament Fenntarthatósági Bizottságának LMP-s elnöke a tüntetés résztvevőit azzal szembesítette, hogy Debrecen polgármestere hazudott saját városának. Szintúgy a magyar kormány is. Keresztes szerint Magyarország kormánya elárulta a környék teljes lakosságát. Mint fogalmazott, ezek az emberek most ígéreteket fogalmaznak meg szigorúan ellenőrzött szabályokról, törvényekről, szigorú keretek között tartott gyártóktól. A politikus szerint akik becsapták az embereket, azoknak nem lehet hinni. Papp Lászlóra utalva arról beszélt, hogy akit a jó szándék vezet, és jót akar a városának, az nem elhallgattatja az embereket, és nem a közmeghallgatások megtiltásával éri el céljait.

Emlékeztetett a vízügyi szakember kirúgására is, aki “feltárta a valóságot és a gyárak valós kockázatait”. Keresztes László Lóránt rámutatott, “hazudjanak bármit is”, ezek a monstrumok elképesztően sok vizet fognak zabálni, ami fenntarthatatlan. Az LMP-s képviselő szerint akit a jó szándék vezet, az oda mer állni az emberek elé, és megkérdezni őket például arról, hogy akarnak-e több ezer vendégmunkást Debrecenben.

Megütöttek egy nőt! Az előzőnél is indulatosabbra sikerült a második akkumulátorgyáras közmeghallgatás Debrecenben

Hasonló hangvétellel beszélt Debrecen vezetőiről Schmuck Erzsébet is. Az LMP társelnöke úgy véli, ha a kormányon múlik, Magyarország akkumulátorgyarmat lesz, melynek – ha Papp Lászlón múlik – Debrecen lesz a központja. Itt hangos fújolás hangzott fel a polgármester nevének említésére. Schmuck Erzsébet szerint a városvezetés nem hajlandó tudomásul venni, hogy az emberek a közmeghallgatáson egyértelműen elutasították az akkumulátorgyárakat. Emlékeztetett, a Fidesz ennek kapcsán hozott egy olyan törvényt, amely szerint a közmeghallgatást ezentúl a köz nélkül is meg lehet tartani. Hatalmi gőggel vádolta Papp Lászlót, amikor a polgármester kijelentette, hogy “ezek a gyárak meg fognak épülni”. Szó szerint idézte Papp azon szavait, hogy “a debreceniek akarata ellenére is” felépülnek az üzemek.

Schmuck Erzsébet felidézte, Szijjártó Péter adókedvezményekkel csábítja ide a gyárakat, és több száz milliárdos költségvetési támogatásokat is kapnak. Az LMP követeli, hogy ezeket a számokat hozzák nyilvánosságra. Az ellenzéki párt társelnöke azt is visszásnak érzi, hogy víziközmű-fejlesztés csak akkor indult Debrecenben, miután kiderült, hogy jönnek az akkumulátorgyárak. Rengeteg külföldi munkaerő – köztük nagyon sok kínai lesz itt – mutatott rá Schmuck, valamint azt vizionálta, hogy az Alföld északi része a vízbázis teljes kizsigerelése miatt el fog sivatagosodni. “Óriási vízhiány lesz, és a mezőgazdasági termelés is vissza fog esni” – figyelmeztetett a zöldpárti politikus.

A beszédek után – ezúttal felvételről – újra felcsendült Bruti nótája, majd egy kis színpadi performansz után véget ért a kedd esti tüntetés.