Esper: Washington visszaállította az elrettentés bizonyos szintjét

Világ

Washington visszaállította az elrettentés bizonyos szintjét – jelentette ki Mark Esper amerikai védelmi miniszter újságíróknak szerdán a Pentagonban.

A tárcavezető kifejtette: Washington a Kászim Szulejmáni elleni dróntámadással, és a még decemberben a Katáib Hezbollah nevű iraki síita paramilitáris csoportra mért csapással állította vissza az elrettentés “bizonyos szintjét”. Hozzáfűzte azonban, csak a jövő igazolhatja majd, hogy az elrettentés sikeres volt-e.

Kászim Szulejmáni, az iráni Forradalmi Gárda különleges Kudsz erőinek parancsnokát az amerikai erők múlt pénteken ölték meg Bagdadban.

Esper elmondta, hogy Irán a szerdára virradóra Irakban végrehajtott megtorló támadásaiban 16 rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki, ezek közül legalább 11 okozott kárt az Ain-el-Aszad légi támaszponton, egy pedig az erbíli katonai bázison. A miniszter szerint nagyobb anyagi károk nem keletkeztek, a rakéták katonai sátrakat és egy helikoptert tettek tönkre, valamint megrongálták a parkolót.

Esper közölte: az amerikai hadsereg változatlanul készenlétben áll.
A sajtóbeszélgetésen részt vett Mark Milley, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője is. A tábornok kifejtette: “személyes értékelése” szerint Irán szándéka az volt, hogy kárt okozzon az infrastruktúrában és a hadi felszerelésekben, valamint ott állomásozó katonákat öljön meg. Milley mindazonáltal hozzátette: “az elemzés a hírszerzési szakértők dolga”.

Mark Milley hangsúlyozta azt is: még túl korai volna kijelenteni, hogy a rakétatámadások után Irán valóban visszavonulót fújt.