A Debrecenben működő Semcorp akkumulátoripari beszállító üzemnek el kell hagynia a várost – jelentette ki a napokban Papp László polgármester, aki csütörtök este az ATV Egyenes beszéd című műsorának adott interjút.
Az első kérdésre – miért csak most tette ezt meg – Papp azt felelte, már márciusban egyeztetett a Semcorp vezetőivel, miután egy oltóhab-szivárgás riadalmat keltett a debreceniek körében. Állítása szerint akkor is egyértelművé tette, hogy a környezetvédelmi előírásokat maradéktalanul be kell tartani. Úgy fogalmazott, mostanra „betelt a pohár”, ezért kérte a céget, hogy keressen új gyártási helyszínt.
A polgármester visszautasította azokat a politikai bírálatokat, amelyek szerint személyesen felelős a kialakult helyzetért. Azzal védekezett, hogy a környezethasználati és iparbiztonsági engedélyeket nem az önkormányzat, hanem a kormányhivatal adta ki, ezért a felelősséget elsősorban a környezetvédelmi hatóságok működésében kell keresni. Hangsúlyozta: a szabályozás megalkotása és betartatása állami feladat.
Arra a felvetésre, hogy politikai megfontolások miatt nem lépett korábban a Semcorp ellen, Papp László azt válaszolta: kizárólag Debrecen biztonságát tartja szem előtt. Kiemelte, hogy már korábban kezdeményezte a környezetvédelmi hatóságnál a gyártás leállítását, az engedély felülvizsgálatát, valamint feljelentést is tett az ügyben.
A polgármester szerint a Semcorp elveszítette azt a bizalmat, amely minden Debrecenbe érkező befektetőt megillet, mivel sorozatos szabályszegéseket követett el. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem minden akkumulátoripari beruházást ítél meg ugyanígy: azok a vállalatok, amelyek betartják a jogszabályokat, továbbra is működhetnek a városban. A CATL esetében például azt mondta, amennyiben a cég minden előírást betart, nincs oka a távozásra.
Papp László kitért arra is, hogy Debrecen gazdasági fejlődésében meghatározó szerepet játszanak a nagy ipari beruházások. Felidézte: a BMW debreceni gyárának megjelenése miatt stratégiai jelentőségűvé vált az akkumulátoripari beszállítók jelenléte is. Véleménye szerint ugyanakkor ez nem jelentheti azt, hogy egy vállalat figyelmen kívül hagyhatja a környezetvédelmi szabályokat.
A polgármester hangsúlyozta: a Semcorp jövőjéről végső soron nem az önkormányzat, hanem a kormányhivatal környezetvédelmi hatósága dönthet. Ő saját részéről egyértelművé tette a cég felé, hogy Debrecenben nem látja biztosítottnak a szabályszerű működés garanciáit, ezért továbbra is azt tartja helyesnek, ha a vállalat máshol folytatja a termelést.