Ifjúsági élménykoncertet tettek elérhetővé online debreceni zeneművészek

Kultúra

Ifjúsági élménykoncertet töltöttek fel a Debreceni Egyetem zeneművészeti karának Youtube-csatornájára azzal a céllal, hogy a zenei értékeket élményszerűen mutassák meg a gyerekeknek, ezáltal pedig közelebb vigyék az ifjúságot a klasszikus zenéhez – adta hírül honlapján az egyetem szerdán.

Az MTI-hez is eljuttatott írásban emlékeztetnek rá, hogy ebben az évben hirdette volna meg a kar a Hang-játék-zene ifjúsági élménykoncertek huszadik évadát, ám a világjárvány miatt elmaradt a jubileum. A Félhetetlen című előadást még tavaly akarták bemutatni, ám erre a pandémia miatt nem volt lehetőség, így inkább rögzítették a Grimm testvérek Félelemkereső című meséje nyomán készült produkciót és feltöltötték a Youtube-ra.

“Háromszor kezdtük el a felkészülést, amit kétszer meghiúsított a járvány miatti zárás, míg végre idén február végén sikerült felvenni a műsort. Szeretnénk, ha minél több általános iskolába eljutna, de az óvodások és a családok számára is nagyon élvezetes ez a mese, amelynek zenéjét és szövegét is Bánkövi Gyula írta” – idézte a hirek.unideb.hu Váradi Juditot, a zeneművészeti kar docensét, aki a Félhetetlenben ezúttal a mesélő szerepét tölti be, míg a kar dékánja, Lakatos Péter zongorán játszik.

Váradi Judit szerint a videómegosztó a folyamatos feltöltéseknek köszönhetően a későbbiekben is hasznos eszköz lehet a kar számára a klasszikus zenei értékek terjesztésében. “Mostanában nem születnek ilyen előadások, ráadásul a klarinét, a harsona, a hegedű, a zongora és a különleges ütőhangszerek jelenléte miatt is egyedi a hangulata. A zenei anyag a hangszeres sokféleség miatt jól illeszkedik a szöveghez, izgalmas effektusok kísérik a mese folyamatát” – mondta el a szakember.

 

MTI

pixabay