Nem aggódta túl a tisztújító kongresszust Orbán Viktor, akit ismét a Fidesz elnökévé választottak szombaton. Miután végeztek, mindenkit meghívott sörözni.
Orbán Viktor a kongresszuson azt mondta, a Fidesz élén is nemzedékváltásnak kell történnie, azokra a fiatalokra van szükség, akik hajlandóak a hazát szolgálni a következő évtizedekben. Azt kérte, ezért csak egy évre válasszák meg őt most pártelnöknek.
Becsületbeli ügynek tartom, hogy a Fideszt rendezett, korszerűsített és győzelemre esélyes pártként adjam át a fiataloknak. És ezt a munkát el is fogom végezni
– ígérte a volt miniszterelnök, aki 1993-2000 között, illetve 2003 óta megszakítás nélkül a Fidesz elnöke. Mint mondta, nem fog megváltozni, nem fog “herevere partikra járni”, nem festi magát másnak és fiatalabb sem akar lenni.
Örülök, hogy sikerült 63 éves koromig elvergődnöm. Azt is tudhatjátok, sohasem hátrálok meg. Kuruc vagyok, és csak a nemzeti politika érdekel. Se pénz, se az európai pozíciók, se a nemzetközi elismerés nem csábít
– mondta Orbán Viktor, aki úgy fogalmazott, van egy jó önéletrajza, amit nem fog a végén elrontani. Ezzel ért véget a Fidesz 32. tisztújító kongresszusa, ami után egy étterem felé vette az irányt. Elfáradt, ezért sörözni ment a fideszesekkel. Útközben beszólt még egy vicceset egy őt filmező járókelőnek is:
Van igazi miniszterelnök, üldözze azt! Hát ne engem!