Papp László: “helyes volt a kormány akkumulátorgyár-stratégiája, szeretném megköszönni a miniszter úrnak”

Helyi hírek

A Déli Gazdasági Övezet bővítéséhez kapcsolódó intézkedésekről írt alá együttműködési megállapodást Papp László, Debrecen polgármestere és Navracsics Tibor, Magyarország területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli minisztere 2022. október 28-án.

„Debrecen az elmúlt években a gazdaságfejlesztés tekintetében az ország, sőt talán a közép-európai régió egyik legsikeresebb városa volt, de ahogy szoktuk mondani, minden sikeres gazdaságfejlesztési folyamatnak megvannak a maga alapfeltételei: rendkívül fontos, hogy egy város megfelelő ipari infrastruktúrával rendelkezzen”

– mondta Debrecen polgármestere a sajtótájékoztató kezdetén.

Papp László emlékeztetett, hogy a város és a magyar kormány 2018-ban kötött megállapodása az Északnyugati Gazdasági Övezet kialakítására fókuszált. Ez a program jövő év végéig várhatóan lezárul, amint a BMW számára fontos ipari infrastruktúra kialakításra került. 

„A most kötött megállapodásunk pedig a Déli Gazdasági Övezet már megkezdett fejlesztéseinek a továbbvitelét tudja biztosítani. A város önkormányzata 2015-ben és 2016-ban európai uniós forrásokból kezdte el a terület infrastrukturájának kialakítását, igazodva a kormány azon szándékához, miszerint az európai uniós források túlnyomó többségét gazdaságfejlesztési célokra használjuk fel. Ebből a forrásból az út egy bizonyos részét meg tudtuk tenni. A sikeresség odáig vezetett, hogy Európa egyik legnagyobb iparfejlesztési programja alakult ki Debrecenben”

– fogalmazott a városvezető, hozzátéve, hogy az eddigi és jövőbeni beruházások szükségessé tesznek egy még nagyobb léptékű ipari fejlesztési programot az ipari parkban.

Elindult a petíció a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyár ellen

Az erről szóló megállapodásnak része az elektromos energiahálózat kapacitásnövelése, a terület belső közlekedési infrastruktúrájának és a külső közlekedési infrastruktúrához való csatlakozásának javítása, valamint további közműfejlesztések az informatikai-, a gáz- vagy éppen a vízhálózat terén. Ez utóbbival kapcsolatban a polgármester leszögezte, hogy

a helyi sajtóban megjelenő fals információkkal ellentétben az ötven év után elindított Civaqua-programnak semmilyen tekintetben nincs köze a Déli Gazdasági Övezet fejlesztéséhez, az kizárólag természetvédelmi célokat szolgál.

Papp László szólt arról az EU-döntésről is, miszerint 2035-től már nem hozhatók forgalomba benzin- vagy dízelüzemű járművek a tagországokban. Elmondta: Debrecen megfogalmazta azt a törekvését, hogy az elektromobilitás és az energiatárolás területén európai szinten is meghatározó tényezővé váljon.

Előbbi tekintetében a BMW, utóbbit illetően pedig az akkumulátorgyártáshoz kapcsolódó vállalatok, az EcoPro BM, a Semcorp és a CATL lesznek majd a zászlóshajók Debrecenben. 

„Helyes volt a stratégia, ami szerint a magyar kormány az akkumulátorgyártással kapcsolatos ambíciókat megfogalmazta, hiszen ez a jövő technológiája. Szeretném megköszönni miniszter úrnak a kormány támogatását, amelyet ez a megállapodás tartalmaz” – zárta gondolatait Papp László.

Navracsics Tibor kiemelte, hogy Debrecen az utóbbi években nemzetközi szinten is figyelemreméltó eredményeket produkál, erre pedig nagy szüksége van az ország gazdaságának. 

„Budapest és a tőle 50-100 kilométerre elhelyezkedő városok által alkotott gyűrű a magyar gazdaság motorja. Több mint 5 millió ember, Magyarország lakosságának nagyobbik része ott él, ebből adódóan Budapest, illetve a tágabb értelemben vett agglomerációs övezet gazdasági ereje, életminősége nagymértékben meghatározza Magyarország gazdaságát és életminőségét is. Nagyon nagy szükségünk van azokra a decentrumokra, amelyek a budapesti agglomeráció hatókörein kívül önálló erővel bírnak saját gazdasági szerepet találva a térségüknek”

– hangsúlyozta a területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter. 

Kósa Lajos egy csőből tájékoztatott, hogy jól halad a Civaqua kivitelezése

Navracsics Tibor hozzátette: Debrecen az ország második legnagyobb városaként, földrajzi adottságaiból adódóan is egy olyan központ lehet, amely Budapest mellett a magyar gazdaság második motorjaként működik, miközben a Kárpát-medence egyik meghatározó gazdasági központjaként komoly térségszervező erővel is rendelkezik. 

„Ebből adódik az is, hogy amikor a kormány fejlesztésekről dönt, akkor Debrecen – mint ahogyan az eddig is látható volt – kitüntetett helyet foglal el. Debrecen sikere nemcsak a város sikere és nem csak a térség sikere, hanem az egész ország sikere is, ezért nagyon örülök, hogy aláírhatom ezt a dokumentumot, és részt vehetek ennek a sikertörténetnek a megvalósításában is”

– fogalmazott Navracsics Tibor.