Mike Pompeo

Pompeo reméli, hogy az örmények meg tudják védeni magukat az azeriektől

Világ

Reméli, hogy az örmények meg tudják védeni magukat az azeriektől – jelentette ki Mike Pompeo amerikai külügyminiszter egy helyi amerikai rádiónak adott interjújában csütörtökön.

A déli Georgia állam rádióműsorában Pompeo nem pontosította, hogy kijelentése vajon azt jelenti-e, hogy az amerikai kormányzat Örményországot támogatja Azerbajdzsánnal szemben a Hegyi-Karabahban szeptember végén feléledt konfliktusban.

Az amerikai diplomácia irányítója békés tárgyalásokra és a tűzszünet betartására szólította fel a konfliktusban érintett feleket. Ugyanakkor kívánatosnak mondta, hogy “külföldi szereplők” ne avatkozzanak be a konfliktusba, mert ezzel – mint fogalmazott – csak “növelnék a zűrzavart”.

Pompeo szerdán, Washingtonban tartott sajtótájékoztatóján nem szólt részletesen e konfliktusról, de negatívan értékelte Törökország szerepvállalását.

Az amerikai kormányzat mindeddig diplomáciai megoldást és tűzszünetet szorgalmazott Hegyi-Karabah ügyében.
Az Egyesült Államok a héten száztonnányi segélyt is küldött Örményországnak, de a repülőgép szerdán még nem tudott elindulni Los Angelesből, mert Törökország nem engedte át a légterén. Az amerikaiak egyelőre keresik a kerülő útvonalat, amely várhatóan Grúzián keresztül vezet majd.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.