Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép a WHO-ból

Világ

Az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt, hogy kilép az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéből, a WHO-ból – jelentette kedden amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva több amerikai médium is, köztük a The Wall Street Journal című lap.

Az értesülések szerint a kilépés egy év múlva, 2021. július 6-án lép életbe. A vonatkozó törvény értelmében ugyanis a kilépő országnak egy évvel a hivatalos kilépés előtt kell értesítenie erről az ENSZ szakosított szervezetét, és a döntés hatályba lépéséig eleget kell tennie pénzügyi kötelezettségeinek.

A WHO időközben közölte, hogy értesült a történtekről. “Jelentést kaptunk arról, hogy az Egyesült Államok hivatalosan értesítette az ENSZ-főtitkárt kilépési szándékáról a WHO-ból 2021. július 6-i hatállyal” – írta az Egészségügyi Világszervezet szóvivője e-mailen továbbított állásfoglalásában. “Ezen a ponton nem rendelkezünk további információkkal” – tette hozzá.

Donald Trump amerikai elnök áprilisban jelezte először a kilépési szándékot. Az elnök azzal indokolta ezt, hogy az amerikai kormányzat megítélése szerint a WHO rosszul kezelte az új típusú koronavírus világjárványát, egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett, és részrehajló magatartást tanúsított Kína iránt, ahonnan a járvány kiindult.

A lépés még az előtt bírálatot váltott ki az Egyesült Államokban, hogy a Fehér Ház is hivatalosan nyilvánosságra hozta volna. Bob Menendez demokrata párti szenátor ugyanis a Twitteren közzétette, hogy a kilépési értesítésről tájékoztatták a kongresszust. Menendez szerint a döntés helytelen volt. Mint írta: “ez nem fogja megvédeni sem az amerikai életeket, sem az amerikai érdekeket”.

A világszervezet munkáját támogató ENSZ Alapítvány elnöke, Elizabeth Cousens kedden délután közleményt adott ki, amelyben úgy vélekedett: az amerikai kormányzat lépése “az évszázad legnagyobb közegészségügyi válsága közepette rövidlátó, szükségtelen és vitathatatlanul veszélyes”. Az 1948-ban létrehozott WHO – amely a világ elő globális egészségügyi szervezete – 2020. január 4-én figyelmeztetett először a kínai Vuhanban felbukkant koronavírus-járványra.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.