A legnagyobbak is fűbe haraphatnak – emlékezetes hattyúdalok a labdarúgó-világbajnokságokon

Sport

„A labda gömbölyű és a fociban megtörténhet” – ezt a közhelyet már bizonyára jó sokszor hallhattuk, és igazságtartalmáról újfent megbizonyosodhattunk kedden is, amikor is a végső győzelemre is esélyes Argentína Szaúd Arábia ellen bombameglepetésre kikapott 2-1-re.

Lehet itt az okokat boncolgatni, hogy az összes nemzetközi klasszis ki van zsigerelve a feszített menetrend miatt vagy, hogy nem a legoptimálisabb helyen és időben rendezték a viadalt, de a lényegen nem változtat az, hogy a históriás könyvekbe a közel-keleti ország neve mellé írják be a győzelmet.

A most következő szubjektív összeállításban megemlítünk néhány papírformát is borító emlékezetes mérkőzést, amelynek ó szereplői olyan meghatározó válogatottak voltak, akik Katarban is ott vannak.

Bukott többször is a gall kakas 

Franciaország –Szenegál 0-1
Franciaország – Dél Afrikai Köztársaság 1-2

A 2002-es Japán, Dél-Korea által közösen rendezett tornára a franciák címvédőként érkeztek, és végül a hátsó ajtón keresztül kellett távozniuk. Ugyanis a csoportból sem sikerült továbbjutniuk, aminek remekül megágyaztak egy Szenegál elleni egygólos vereséggel a nyitómérkőzésen, ami után bekerültek egy olyan negatív spirálba, hogy a dánok is elkapták őket, és  egy ponttal, nulla szerzett góllal ért véget a távol-keleti kalandjuk. Hasonlóan rosszul jártak Dél-Afrikában is, hiszen 12 ével ezelőtt szintén utolsó helyen intettek búcsút, amiből a legkellemetlenebb a házigazda elleni tükörsima kettő egyes vereség volt. Az is igaz ugyanakkor, hogy Raymond Domenech szövetségi kapitánynak akadt több problémája az öltözőben Nicolas Anelkával, ami után a komplett csapat bojkottálta az edzést, ezzel szolidaritást vállalva a Real Madrid és a Chelsea egykori játékosával.

https://www.youtube.com/watch?v=8qKayoCp2Xc

A vörös fúria is tudna mesélni:

Spanyolország-Hollandia 1-5
Spanyolország Chile 0-2

A 2010-ben aranyérmet szerző spanyolok Brazíliába címvédőként érkeztek, majd szégyenszemre kulloghattak is haza a csoportmeccsek után. Kezdésként kaptak egy ötöst Hollandiától. Ezen a meccsen Robin Van Persie tarthatatlan volt, és emlékezetes csukafejese miatt is emlegethetik azt a napot hispánok. Ezt követően viszont Chile is nyerni tudott ellenük két góllal, így gyakorlatilag megváltották a hazaútra a repülőjegyüket, de búcsúképpen az ausztrálokat azért megverték. Ezen kívül nem rakják zsebre a 2002-ben már az egyenes kieséses szakaszban a Guus Hiddink vezette Dél Koreától vagy a 2018-ban Oroszország elleni büntetőkkel való kiesést sem. Utóbbi találkozón egyébként nagyon domináltak a középpályán, de a legendás tiki-taka és az ezer sikeres passz sem ért semmit a masszív oroszok ellen.



A Katarban Japán ellen újfent betliző Nationalelf sem úszta meg hullámvölgy nélkül:

Németország-Mexikó 0-1
Dél-Korea-Németország 2-0

Négy éve az Oroszországba szintén címvédőként érkező németek sem tudtak villantani, minden bizonnyal őket is elérte a serleg és vélhetően a jóllakottság átka. Kezdésnek kikaptak Mexikótól, majd hiába vezettek a később továbbjutó dél-koreaiak ellen, a ráadásban kaptak két gólt, így csúnya szóval az ázsiaiak magukkal rántották a sikert előzőleg 4 éve bizarr módon kiszagoló Joachim Löw csapatát. 

https://www.youtube.com/watch?v=gewILgS9cFo

A Selacaót is verték már rommá:

Brazília-Németország 1-7

2014-ben a hazai pályán játszó brazilok hiába jutottak tovább a csoportjukból Mexikóval karöltve, végül nem tudtak megfelelni az elvárásoknak, miután az elődöntőben csúfos 7-1-es vereséget szenvedtek a németektől. A germánok aztán a döntőt is behúzták az argentinok ellen Götze hosszabbításos góljával, míg a sárga mezes hazaiak végül a bronzéremről is lecsúsztak a hollandok ellen, miután három góllal terhelték hálójukat a narancsosok. 

Dióhéjban ennyi az én szubjektív listám, de nem kizárt ugyanakkor, hogy a válogatott sztárok és csapataik formahanyatlása miatt lesz még meglepő eredmény az arab országban. Ugyanakkor az argentinokat sem érdemes még temetni, hiszen csak emlékeztetőül, Dél Afrikában vereséggel kezdett a spanyol válogatott Svájc ellen, majd végül megnyerte az egész kontinenstornát. Csak úgy mondom. 

– Faragó László –