Mennyei harmóniák csendülnek fel a Nagytemplomban

Advent második vasárnapján vehetünk részt idén utoljára zenés áhítaton a Debreceni Református Nagytemplomban. December 5-én 18 órától Esterházy Pál: Harmonia Caelestis művét előadják a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának ének szakos és hangszeres hallgatói. Közreműködik orgonán Csorba Gergő, a Nagytemplom kántora, vezényel Bolyky Zoltán.

Debreceni Nagytemplom

Ingyenes sétákon ismerhetjük meg a Nagytemplom történetét

Debrecen városának ikonikus jelképe a Református Nagytemplom. A cívisváros minden lakója jól ismeri kívülről a neoklasszicista stílusú épületet – de vajon a történetével és jelentőségével is tisztában vagyunk? Október folyamán hat ingyenes vezetett sétát is hirdet a Nagytemplomi Gyülekezet, hogy bárki megismerhesse városunk szimbólumát.

Debreceni Nagytemplom

Filmzenék orgonán – különleges dallamokat hallhatunk a Nagytemplomban

Különleges orgonakoncertnek lehetünk tanúi szeptember 25-én (szombaton) 19 órától a Debreceni Református Nagytemplomban. A Nagytemplom kántorának, Csorba Gergőnek önálló koncertjén ugyanis nem klasszikus zeneművek fognak felcsendülni a hangszerek királynőjén, hanem jól ismert filmek és televíziós sorozatok zenéi.

Éjszakai látogatásra is vár a Nagytemplom augusztus 20-án

Augusztus 20-a minden debreceni számára fontos ünnep, hiszen a karneváli héten tucatszámra válogathatnak a turisták és helyi lakosok is a különböző kulturális programok közül. Nincs ez másként a Debreceni Református Nagytemplom kínálatában sem: éjszakai látogatásra, borozással egybekötött tárlatvezetésre, orgonakoncertre és termelői piacra is várják az érdeklődőket.

Ingyenes koncertet ad a Nagytemplomban az Óbudai Kamarazenekar

Július 16-án az istentiszteletek és a turisztikai látogatás után a kulturális élet is újraindul a Debreceni Református Nagytemplomban az Óbudai Kamarazenekar koncertjével. A 19 órakor kezdődő ingyenes hangversenyen Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész mellett Csorba Gergő gitárművész is színesíti a koncertet.