Debreceni Nagytemplom

Indul a Szerelmes Nagytemplom nyári program

Közel fél év bezárás után május 1-től fogadhatnak újra látogatókat országszerte a múzeumok és turisztikai attrakciók, köztük a Debreceni Református Nagytemplom is. Júniusban elsősorban az osztálykiránduló és táborozó csoportok töltötték meg élettel a templomteret, júliusban és augusztusban pedig az egyéni és családos utazók számára készültek programkínálattal a szervezők.

Megnyitja kapuit a Nagytemplom

Május 1-jén (szombaton) újra megnyitja kapuit a Debreceni Református Nagytemplom a látogatók előtt. A kezdeti időszakban kizárólag védettségi igazolvánnyal rendelkezők számára látogatható a templom, ahogyan ezt a Magyar Közlönyben megjelent szabályok is rögzítik. Május első vasárnapjától az istentiszteleteken is újra személyesen részt vehet a gyülekezet.

Billentyűk és csengettyűk – Orgona-Harang-Játék koncert a Nagytemplomban

Különleges zenei élményben lehet részük azoknak, akik október 30-án 18 órától részt vesznek a Debreceni Református Nagytemplom ünnepi koncertjén. Az Orgona-Harang-Játék címet viselő hangverseny különlegessége, hogy a zeneművek egyszerre csendülnek fel a Nagytemplom két orgonáján, valamint a nemrég átadott 24 részes harangjátékon.