Ingyenes koncertet ad a Nagytemplomban az Óbudai Kamarazenekar

Kultúra

Július 16-án az istentiszteletek és a turisztikai látogatás után a kulturális élet is újraindul a Debreceni Református Nagytemplomban az Óbudai Kamarazenekar koncertjével. A 19 órakor kezdődő ingyenes hangversenyen Kovács Szilárd Ferenc orgonaművész mellett Csorba Gergő gitárművész is színesíti a koncertet.

Till Ottó 1954-ben zenekart szervezett a budapesti 3. sz Körzeti Zeneiskola növendékeiből. Az Óbudai Kamarazenekar fénykorában a zenekar gerincét művésznövendékek és zenetanári pályára készülők alkották. A zenekar azóta is töretlenül működik és folytatja a fél évszázados hagyományt. Otthona az Óbudai Társaskör, a művészeti vezető Gazda Péter hegedűművész, karmester. 

A Debreceni Református Nagytemplomban először koncertezik a Kamarazenekar, mely nyári hangversenyt két vendégelőadó játéka is színesít. Kovács Szilárd Ferenc, orgonaművész, egyházzenész, zeneelmélet-tanár, a Pécsi Tudományegyetem oktatója, a Pécsi Bazilika zeneigazgatója orgonaversenye után Csorba Gergő gitárművésszel, a Nagytemplom kántorával közösen adja elő a műsorra tűzött darabokat a zenekar.

A koncertre az érvényes járványügyi szabályok szerint (365/2021.VI.30.) kizárólag védettségi igazolvánnyal lehet belépni. A koncertre a belépés díjtalan!