Magyar Péter fiaival

Magyar Péter: “Eddig a gyerekeimet úgy-ahogy békén hagyták”

Ország

Megsérült egy hollandiai focitornán Magyar Péter fia, a fideszes média szerint a Tisza Párt elnökének azonnal repülőre kellett volna ülnie.

Magyar a Facebook-oldalán ismertette a helyzetet:

“Eddig a gyerekeimet úgy-ahogy békén hagyták. De Orbánék mostanra akkora pánikban vannak, hogy már semmi és senki sem szent. Most épp a 13 éves fiam sportsérülését akarják felhasználni. Azt okádják húsvét után magukból, hogy miközben én Hollókőn locsolkodtam, nem törődtem a Hollandiában balesetet szenvedett gyerekemmel”
– írja, majd részletezi: a 13 éves fia egy holland vidéki városban, egy húsvéti nemzetközi focitornán az MTK színeiben súlyos kézsérülést szenvedett, operálni kellett. Eközben apja Hollókőn tartózkodott egy előre leszervezett látogatáson. Az édesanyja szintén Magyarországon volt. Mindketten folyamatos kapcsolatban voltak a fiukkal, az edzőkkel és az orvosokkal. Szerencsére a műtét jól sikerült, a fiú este már haza is repülhetett a kupagyőztes csapattal.
“Orbán propagandistáinak pedig azt kívánom, hogy az ő gyerekeik is sorra nyerjék a nemzetközi tornákat és soha ne szenvedjenek súlyos sérülést”
Magyar Pétert tavalyi, debreceni fórumán is a fiával támadta egy fideszes bekiabáló:
Fotó: Instagram/Magyar Péter