A HÖOK tisztújító küldöttgyûlése Egerben

Erasmus-ügy: a HÖOK szerint is van helye kritikának a modellváltással kapcsolatban

Ország

A felsőoktatás Erasmus nélkül elképzelhetetlen – áll a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerdai közleményében.

A HÖOK tudomása szerint az éppen Erasmuson lévő, vagy az idei évben Erasmus mobilitásra készülő hallgatókat feltehetően nem éri hátrány, azonban annak érdekében, hogy ez így maradjon 2024-ben is, a magyar kormánynak és az Európai Uniónak mihamarabb meg kell egyeznie.

A modellváltással kapcsolatban van helye kritikának. A HÖOK is számtalan javaslatot fogalmazott meg az elmúlt években, a hibák rendezése érdekében folytatott vitáknak azonban nem lehet tárgya a hallgatók oktatáshoz vagy egyes szolgáltatásokhoz, például csereprogramokhoz való hozzáférése – tette hozzá a közlemény.

Fideszes irányítása miatt a Debreceni Egyetem is bukhatja az Erasmus+ programot

A HÖOK felvette a kapcsolatot a hallgatók európai szintű képviseletét ellátó European Students’ Union vezetőivel, továbbá megbeszélést kezdeményez a Európai Bizottság Magyarországi Képviseletével.

“A hallgatók oktatáshoz és hallgatói szolgáltatásokhoz való hozzáférése politikai álláspontokon felül álló kérdés, így valamennyi, a helyzet megoldásáért tenni képes szereplőnek dolgoznia kell azért, hogy a hallgatók számára mihamarabbi megnyugtató megoldást találjunk. Nyomatékosan kérjük az érintett döntéshozókat, hogy találjanak mihamarabb megoldást a helyzetre még a tavaszi pályázati időszak kezdete előtt”

– áll a HÖOK Budai Marcell sajtófőnök által jegyzett közleményében.

Az összes fideszes politikust kiraknák az egyetemek vezetőségéből, hogy a diákok ne maradjanak ki az Erasmus programból