Márki-Zay Péter az M1 műsorában

Nyilvánosak az adatok: 3 milliárd forintot kapott külföldről Márki-Zay mozgalma, úgy véli, “befuccsolt a Fidesz blöffje”

Ország

Közzétették a Parlament honlapján azt a titkosszolgálati jelentést, amelynek egyes részeit – a bizottságot vezető jobbikos Sas Zoltán kérésére – feloldották a titkosítás alól. Ezt kérte korábban Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője és Márki-Zay Péter, az ellenzéki pártok miniszterelnök-jelöltje is. 

A jelentés szerint több mint hárommilliárd forint összegű támogatás érkezett magyarországi civil szervezetekhez, vállalkozásokhoz. Csak a Datadat-csoporthoz 1,5 milliárd forint jutott az összegből, egymilliárd pedig az Ez a lényeg nevű ellenzéki propagandalap kiadójához került- írja a 24.hu.

A parlament honlapján közzétett, Kovács Zoltán András dandártábornok, a Nemzeti Információs Központ főigazgatója által 2022. november 23-án megküldött átirat részletezi:

az elsődleges vizsgálatok megerősítették, hogy az Action for Democracy (AD) elnevezésű szervezet összesen 1 848 603 106 forint támogatást utalt a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számlájára, nyolc alkalommal. Ebből az összegből az MMM 2022. március–július között mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a DatAdat-csoportnak (Datadat GmbH: 1411 millió forint, DatAdat Professional Kft.: 11,7 millió forint, Datapraxis OÜ: 1,4 millió forint). Az AD a már ismert összegen és felhasználón felül további három magyarországi jogi személynek is utalt jelentősebb összegeket. Az Oraculum 2020 Kft. egymilliárd forintot, a már említett DatAdat Professional Kft. 148 millió forintot, a Gemius Hungary Adatfeldolgozó és Kutató Kft. 3,5 millió forintot kapott az amerikai civil szervezettől.

Azt is hozzáteszik:

az eddig feltárt információk szerint az AD több mint hárommilliárd Ft összegű támogatást (az utalás napján számított árfolyamokkal: 3 014 643 717 forint) juttatott a magyarországi civil szervezetnek, illetve az említett vállalkozásoknak. Mivel a politikai pártoknak nyújtott, bárminemű külföldi támogatás mind Magyarországon, mind az EU vezető tagállamaiban tiltott, és költségvetésüket fokozottan ellenőrzik, tudatos lehetett a külföldi támogatás ezen csatornáinak használata, ami összetettebbé teszi az ügy nemzetbiztonsági vetületét.

A dokumentumban arról is írnak, hogy

tervszerű folyamatra utal az is, hogy amint az AD 2022. február 24-én megkezdte működését és deklarálta céljait, az első utalást már 2022. március 1-jén teljesítették az Oraculum 2020 Kft. számára (aznap összesen 684 672 amerikai dollár összegben). Az Oraculum 2020 Kft. a számára juttatott összegekből 324 millió forintot utalt át a DatAdat Professional Kft.-nek, amely így – a már említett közvetett és közvetlen támogatásokkal együtt – összesen 483,7 millió forint juttatásban részesült.

Az átirat azzal zárul, hogy

jelenleg folyamatban van az elemző-értékelő tevékenység a tekintetben, hogy az érintett magyar civil szervezet és cégek mire használták fel a külföldről kapott támogatást. A Nemzeti Információs Központ elvégezte az AD intézmény- és személyközpontú kapcsolati hálójának elemzését, amelyet a bizottság 2022. november 17-i ülésén bemutatott. Az AD-ből levezethető kapcsolatrendszer alapvetően nyílt forrású kutatásokon alapul. Már az adatok ezen, kezdeti szintjén is egyértelmű kapcsolatok mutathatók ki az AD, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányzata és nemzetbiztonsági közössége különböző szereplői között

“Befuccsolt a Fidesz blöffje”

Márki-Zay Péter korábban maga ismerte el, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom az Egyesült Államokból is kapott támogatást, de az ellenzék volt miniszterelnök-jelöltje minden nyilatkozatában leszögezte, hogy betartották a vonatkozó törvényeket, és a szövetségben induló hat ellenzéki párt nem kapott az összegből, amely körülbelül 1,8 milliárd forintnak felel meg.

A politikus keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy

az MMM-hez érkezett támogatásból „nem kerültek párthoz”, mozgalmuk „csak nem pártos kampányt finanszírozott”. Márk-Zay Péter szerint a szövetségesektől elfogadni támogatást nem hazaárulás, de hangsúlyozta ha a CIA beavatkozott volna a választásba, akkor Orbán Viktor ma börtönbe lenne.

Szerinte ha valaki befolyásolni akar egy választást, akkor az nem a választás után utalja el a támogatást, hanem előtte. Annak idején „Orbán Viktor elfogadta Soros György támogatását, és nem tudjuk, hogy mit vállalt ezért cserébe” – tette hozzá.

Márki-Zay Péter mozgalma közleményt adott ki szerda délután, amelyben azt írják, “a nyilvánosságra hozott titkosszolgálati jelentés semmilyen nemzetbiztonsági kockázatot nem tárt fel a Mindenki Magyarországa Mozgalommal kapcsolatban, éppen ezért Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa elnöke a téma kapcsán vitára hívja Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét, hogy a további kérdésekről élő adásban, a széles nyilvánosság előtt, az adófizetők pénzéből fenntartott köztévében vitázzanak”.