Schobert Norbi

Schobert Norbi: “Megpróbáltam a világ terheit a vállamra venni”

Ország

Schobert Norbi elmondta, mit gondol az életéről azok után, hogy sztrókot kapott.

A fitneszguru augusztus végén lett rosszul a reggeli kutyasétáltatása után. Összeesett, kórházba szállították. Norbinak enyhe lefolyású sztrókja volt, de szerencsére teljes mértékben felépült, igaz, megpróbáltatásokkal teli rehabilitáción is részt kellett vennie a kórházban, hogy hazaengedhessék.

Rubint Réka a HOT! magazinnak mondta el, hogyan élte át a történteket.

Próbáltam minél higgadtabban kezelni a helyzetet. Sajnos Norbi korábbi szívműtétje miatt már van rutinom ebben. Szüksége volt az energiáimra, a támogatásomra. Még be sem értem a kórházba, amikor a sajtó egyik munkatársa már hívott, hogy hallották mi történt. Larát hívtam először, nem akartam, hogy az internetről tudja meg, hogy az apukája kórházban van.

Norbi szerencsére gyorsan felépült, már otthon lábadozik, a történtek miatt azonban újra kellett gondolnia az életét. Rájött, hogy ki kell zárnia a stresszt az életéből, különben baj lesz. Schobert Norbinak hirtelen jött a kényszerpihenő, de szerencsésnek érzi magát, hogy ennyivel megúszta a dolgot. Rájött, hogy új esélyt kapott az élettől arra, hogy változtasson eddigi túlhajszolt életvitelén.

 Világéletemben figyeltem az egészséges életmódra és a rendszeres mozgásra, a stresszmentes életmódra viszont soha. Az élet megmutatta, hogy ez így nem mehet tovább. Megpróbáltam a világ terheit a vállamra venni. Mostantól viszont csak a családom, a követőim véleménye számít!

– osztotta meg új szemléletét Norbi.