Megfigyelési botrány: Halász János szerint csak a “baloldal” hangulatkeltése az ügy

Ország

Nem indokolt a nemzetbiztonsági bizottság ülésének összehívása, Magyarországon a nemzetbiztonsági szervek maradéktalanul betartják a törvényeket, működésük során mindig a jogszabályoknak megfelelően járnak el – közölte a Fidesz-frakció hétfőn.

Halász János, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke a közleményben hangsúlyozta, a Belügyminisztérium vezetői rendszeresen beszámolnak az Országgyűlés illetékes bizottságai előtt a titkosszolgálatok információgyűjtő tevékenységéről, ezeken valamennyi parlamenti párt képviselteti magát.

“A baloldali sajtóban megjelent hírek megalapozatlanok és pusztán a politikai hangulatkeltést szolgálják”

– szögezte le a kormánypárti politikus.

Kiemelte, továbbra is azt várják a nemzetbiztonsági szervektől, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg Magyarország biztonságát, jogos érdekeit.

A mai fejlemények

Pintér is tagad

2010. május 29. óta a magyar nemzetbiztonsági szolgálatok illegális megfigyelést nem folytattak és nem folytatnak – jelentette ki a belügyminiszter Szél Bernadett független országgyűlési képviselőnek írt, hétfőn az MTI-hez is eljuttatott válaszában.

Pintér Sándor hozzátette: ezt a lefolytatott ellenőrzések eredményei is alátámasztják.

A belügyminiszter azt írta: a független képviselő konkrét kérdéseit kész megválaszolni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülésén.

Szél Bernadett “Ki vásárolta meg az izraeli kémszoftvert, és mely belügyi, vagy nemzetbiztonsági szervek vettek részt az illegális megfigyelésekben?” címmel nyújtotta be írásbeli kérdését a belügyminiszternek.

Erre válaszul Pintér Sándor kiemelte: “Magyarország demokratikus jogállam, s mint ilyen, minden személy esetében minden időben a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt és jár el”. Magyarországon a leplezett eszközök alkalmazására feljogosított állami szerveket kormányzati és kormányzattól független intézmények rendszeresen ellenőrzik – szögezte le a belügyminiszter.

A magyar hírszerzés tagad

“Erről a vélelmezett vagy állítólagos adatgyűjtésről én semmilyen tudomással nem rendelkeztem és nem rendelkezem”

– jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy V4-es sajtótájékoztatón.

A lehallgatási botrány kapcsán feltett újságírói kérdésre elmondta, hétfő reggel megkérdezte az ügyben az általa felügyelt egyetlen titkosszolgálat vezetőjét, az Információs Hivatal (IH) főigazgatóját, aki azt a választ adta, hogy semmifajta együttműködést nem folytattak sem az izraeli, sem más titkosszolgálatokkal, a szóban forgó technikai eszközt – vagyis a kémprogramot – pedig nem használja az IH és arra vonatkozóan semmiféle megállapodást nem kötött.

Ezt követően Szijjártó arról beszélt, hogy Magyarországon megvan annak a módja, hogyan lehet a titkosszolgálatokat ellenőrizni, ez pedig a nemzetbiztonsági bizottság ülése, ahová az IH vezetője elmegy majd, és elmondja ugyanazt a választ, amit most ő ismertetett.

Szijjártó Péter egyúttal jelezte, megkérte az IH főigazgatóját, hogy tekintse át, milyen titkosszolgálati érdekek állhatnak ezen információk mögött és ha valóban megtörtént a megfigyelés, akkor derítse ki, kinek az utasítására történt.

A Fidesz azt is bejelentette, hogy nem indokolt az ügyben a nemzetbiztonsági bizottság összehívása.

LMP: a kormánynak van titkolni valója

Az LMP országos elnökségének titkára szerint a kémszoftveres megfigyelési ügy azt mutatja, hogy a kormánynak van titkolni valója és akár törvénysértésre is hajlandó azért, hogy információt gyűjtsön a politikai ellenfeleiről.

Ungár Péter hétfői, online sajtótájékoztatóján azt kifogásolta, hogy a Fidesz képviselői bejelentették: nem tartják azt indokoltnak, ezért nem vesznek részt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának ülésén. Azt ellenzéki képviselők azután kezdeményezték az ülés összehívását, hogy egy cikkben megjelent: több ellenzéki újságírót, üzletembert és közéleti szereplőt figyeltek meg Magyarországon egy izraeli kémszoftverrel.

A politikus kijelentette: Magyarországon törvények szabályozzák, mikor lehet valakiről adatot gyűjteni, a megfigyelés pedig szerinte minden szempontból illegális volt. Ungár Péter elmondta azt is: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nemrég azt jelentette be, hogy az ügyben az információs hivatal vezetőjétől kér tájékoztatást. Az LMP-s politikus szerint a kormány vagy eltitkol valamit, vagy nem tudja, mi folyik az országban. Egy valami azonban szerinte nyilvánvaló: van titkolni valója a kabinetnek.

DK: “tudni akarjuk, hogy a kormány kiket figyelt meg illegálisan”

Tudni akarjuk, hogy a kormány kiket figyelt meg illegálisan – mondta hétfői online sajtótájékoztatóján a DK alelnöke.

Vadai Ágnes közölte: pártja írásbeli kérdéssel fordul a miniszterelnökhöz azon sajtóhírrel kapcsolatban, amely szerint egy izraeli kémszoftver felhasználásával figyeltek meg ellenzéki politikusokat, valamint “a szabad sajtó maradékát”.

Az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának alelnökeként azt is kezdeményezi, hogy testülete a nemzetbiztonsági bizottsággal közösen hallgassa meg Orbán Viktor kormányfőt, Varga Judit igazságügyi, valamint Pintér Sándor belügyminisztert.

“Hány embert hallgatott le és figyelt meg a kormány? Ki adott ezekre utasítást és ki fog ezek után lemondani?” – sorolta kérdéseit.
Vadai Ágnes kijelentette: a szoftvert, amelyet terroristák és bűnözők megfigyelésére fejlesztettek, csak kormányok használhatják és számukra is csupán az izraeli védelmi minisztérium engedélyével lehet eladni. Szerinte ebből már tudható, hogy a kormány magyar állami szerveket használt fel az illegális eszközökkel végzett megfigyelésre.

“Magyarországon a rendszerváltás óta nem történt olyan, hogy az állam maga figyeli meg a kormánykritikus újságírókat és ellenzéki politikusokat, ilyen csak a legsötétebb diktatúrákban történik” – fogalmazott.

Mi ez a Pegasus-botrány?

Vasárnap írta meg a Direkt36 oknyomozó portál, hogy az okostelefonok feltörésére alkalmas izraeli kémprogrammal figyeltek meg Magyarországon több mint 300, kormánykritikus, vagy ellenzékinek minősülő embert. Az oknyomozó csapat Magyarországról 300 telefonszámot talált a célszemélyek listáján, köztük vannak újságírók, ellenzéki politikusok és üzletemberek is, némelyikük telefonjának vizsgálata során bebizonyosodott, hogy valóban feltörték a készüléket.

Világsajtó: az Orbán-kormány kritikusait és magyar újságírókat is megfigyeltek egy izraeli kémfegyverrel