A Csokonai Színház felújítás előtt álló épületétől búcsúznak Debrecenben

Kultúra

Lehunyja sok szemét a ház címmel több mint kéthetes programsorozattal búcsúzik a Csokonai Színház társulata és közönsége a felújítás előtt álló történelmi épülettől – közölték a szervezők.

Közleményük szerint kulisszajárásokkal, színházi kvízözönnel, zenés erkélykoncertekkel, nyílt próbákkal, fáklyás felvonulással várják közönségüket, sőt élőlánc költözteti majd át egy-egy előadás ikonikus kellékét és jelmezét a Csokonai Színházból a Víg Kamaraszínházba.

Az eseménysorozat augusztus 18-án a Lighthouse: ON fénytárlattal kezdődik és a Bánk bán szeptember 5-i premierjével zárul. A társulat ezúttal is olyan innovatív programokkal várja vendégeit, amelyek új oldalairól jelenítik meg a Kossuth utcai épületet.

Az én Csokonaim címmel személyes hangvételű kulisszajárásokat tartanak a színészek augusztus 14. és 28., valamint augusztus 31. és szeptember 4. között minden nap délután. A színészekre hangolt bejárásokon a szokásos helyszínbemutatások mellett a művészek azon élményeikről, emlékeikről beszélnek, amelyek az épület egy-egy szegletéhez kötik őket. A kulisszajárások minden alkalommal a Horváth Árpád Stúdiószínházban végződnek, ahol a Kívánságfalon üzenhetnek a résztvevők az épületnek, a társulatnak.

A vállalkozó kedvű nézők átköltöztethetik a Tesztoszteron, az Oszkár és Rózsa mami vagy az Augusztus Oklahomában egy-egy ikonikus jelmezét és kellékét a Csokonai Színház jelmeztárából a Víg Kamaraszínházba. “Így jár majd kézről kézre Mucsi Zoltán impozáns rózsaszín cipője és Mercs János áttetsző, necchálós atlétája a Tesztoszteronból, vagy Rózsa László hatalmas plüsskutyája az Oszkár és Rózsa mamiból. Az élőlánchoz természetesen a Csokonai színészei, énekkari tagjai, fodrászai, kellékesei, díszítői is csatlakoznak” – írták a közleményben.

Nyílt próbákat is tartanak majd, de a színházépület köré szervezett koncertekkel, bemutatókkal is várják a közönséget. A rendezvénysorozat végén szeptember 4-én a nézőkkel közös fáklyás felvonulással vesznek szimbolikus búcsút, másnap pedig a Bánk bán előadásával köszön el a társulat a felújítás előtt álló épülettől.