Tiltakozás a Fórum 2 ellen

“Senki nem akarja a Fórum 2-t, Tutor Lóránt spóroljon!” – utcai közmeghallgatással tiltakoztak a beruházás ellen

Helyi hírek

Debrecenben, a Blaháné utcán tartottak lakossági fórumot és közmeghallgatást a Szikra Mozgalom (Dombi Mihály, Deczky Dávid, Forgács Attila) és A cívisházakért csoport képviselői (Béres-Áfra Zsuzsa, Balogh Emese), hogy aggódó helyi lakosokkal együtt tiltakozzanak a tervezett Fórum 2 bevásárlóközpont építése ellen.

Dombi Mihály, a Szikra debreceni elnöke keményen bírálta a beruházás hátterét. Kiemelte, hogy mélyen felháborítja őket az egész történet, és az, ahogyan a Fórum 2 terve egyáltalán létrejöhetett.

Béres-Áfra Zsuzsa A cívisházakért csoport képviseletében arról beszélt, hogy céljuk Debrecen hagyományainak és kultúrájának óvása a megmaradt épített örökségen keresztül. A Fórum 2 négy cívisházat érint, amelyek közül hármat (a Csapó utca 21–25. szám közöttieket) 2024 novemberében már lebontottak. Jelenleg csak a Csapó utca 27. szám alatti épület áll, amely civil összefogásnak köszönhetõen kapott helyi védettséget.

Nem akarunk Fórum 2-t - Béres-Áfra Zsuzsa
Balogh Emese és Béres-Áfra Zsuzsa

Ismertette a beruházás fontosabb állomásait:

2022 októbere: a közgyűlés megszavazta a helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítását a Fórum bővítése érdekében. A lakosság aggódott a bontások miatt, több civil szervezet munkájának köszönhetően a Csapó utca 27. szám alatti épület helyei védettséget kapott.

2023 júniusa: a közgyűlés megszavazta a telekcserét, amellyel a Dexium Kft. (a cég tulajdonosa Tutor Lóránt) tulajdonába került a terület, ahová a Fórum 2-t tervezi. Ezt követően a beruházóval, a tervezővel és az önkormányzattal semmilyen kapcsolatot nem sikerült teremteniük. Az önkormányzatról is lepattant az ügy, hiszen már nem ők voltak a tulajdonosok. Levelet írtak az építészeti államtitkárnak, de érdemi választ nem kaptak.

2024 novemberében lebontották a három ikonikus épületet. Mivel az építészeti terveket és a környezeti hatástanulmányokat nem adták ki, közadatigényléssel éltek. Augusztus 28-án kaptak választ, amely szerint a beruházáshoz környezeti vizsgálat nem szükséges, mert a várható hatások a hatályos tervhez képest nem változnak hátrányosan – amit a lakók felháborodva fogadtak.

Balogh Emese ugyancsak A cívisházakért csoport nevében arról beszélt, hogy a közelmúltban találkoztak Tárkányi Zsolttal, hátha tud hatást gyakorolni a beruházásra. Elkezdték megkérdezni a lakókat, és arra jutottak, hogy senki nem akarja a Fórum 2-t, az üres telken pedig a döntő többség parkot szeretne látni.

Tárkányi Zsolt nekiment a Fórum 2-nek, Papp László közleményben reagált

A beruházás sok sebből vérzik, és Balogh Emese szerint semmilyen dokumentum nem vállal garanciát arra, hogy az épület szakszerűen lesz felújítva és karbantartva. Ráadásul az eddigi látványtervek, amelyekhez nagy nehezen hozzájutottak, azt mutatják, hogy a telek teljesen be lesz építve, így a Csapó utca elveszíti a régi, vagy inkább még éppen megmaradt arculatát.

A cívisházakért csoport Facebook-oldalán és a partimap.hu-n közzétett kérdőívet már közel 700-an töltötték ki – mondta Béres-Áfra Zsuzsa. Leszögezte, nem a fejlődés ellen vannak, de – ha mások nem – legalább ők kíváncsiak lennének a debreceniek és nem debreceniek véleményére is. Péntek éjfélig lehet kitölteni.

Lakossági észrevételek

A fórumon a beruházással közvetlenül érintett lakók képviseletében Éva és Márta osztották meg aggodalmaikat. Mint elhangzott, a problémákat három fő csoportra lehet osztani: a szomszédos épületek bontására, magára az építkezésre, valamint a későbbi üzemeltetésre.

  • A bontás és az állagromlás veszélyei: a lakók rámutattak, hogy a lebontandó épület szinte teljesen egybe van építve a saját lakóházukkal. Komoly aggodalomra ad okot, hogy a bontási munkálatok során a munkások nem lesznek cukup óvatosak, és a krampácsolás következtében a több mint 70 éves, régi lakóépületük összerepedezhet. Kérdésként merült fel a közvetlen közelben álló öt gesztenyefa sorsának a kérdése is, amelyek eltávolítása a gyökérzet mély kibontása miatt ugyancsak károsíthatja az épületet.

  • Építkezés és a mélygarázs terhei: a tervezett mélygarázs lejárója – vagy ennek hiányában a közvetlenül a ház mellett elhaladó forgalom – óriási rezgéssel és terheléssel járna. A lakók szemléletesen kritizálták a terveket: a lejáróhoz kapcsolódó alagútszerű építmény mintegy 5 méter magasan beárnyékolja az udvarukat, a tetejére vágott nagyméretű nyílások pedig kürtőként funkcionálva egyenesen az ő területükre fújnák be a benzíngőzt, hiába tervezik a tetőt műfűvel borítani.

  • Forgalom és élhetőség: a Csapó utca felőli részen kialakítandó három sávos út, a parkolóhelyek megszűnése, valamint a plázába áramló forgalom közvetlenül az ablakok alatt fog elhaladni. A lakók kiemelték, hogy a megnövekedett zaj, rezgés, a folyamatos áruszállítás és a belváros amúgy is súlyos bedugulása élhetetlenné teszi a környéket.

“Tutor Lóránt spóroljon magának pénzt, ne csináljon ide mélygarázst”

Dombi Mihály rávilágított, ez az ügy messze túlmutat egy egyszerű helyi problémán: az egész belvárost érintő kérdésről van szó, és a Szikra Mozgalommal együtt elutasítják a Fórum 2 beruházást, mert az kiüresíti a várost. Ezt követően az alábbi pontokat és követeléseket fogalmazta meg:

  • A közvagyon magánosítása és Tutor Lóránt szerepe: Dombi Mihály hangsúlyozta, hogy az egész beruházás a közvagyon miatt jöhetett létre, hiszen a befektetőnek, Tutor Lórántnak eredetileg nem volt semmije a kezében, amivel ezt felépíthette volna. Telekcseréket hajtottak végre, és ingyen odaadták neki a Csapó utca egy szakaszát – azt az utcát, amely már akkor megvolt, amikor még a debreceni sarat taposták. Ezt a közterületet egy magánszemélynek/havernak ingyen átjátszani elfogadhatatlan.

  • Első követelés: nincs híd. Mivel minden elem a közvagyonból valósul meg, a közösségnek számlát kell benyújtania. Dombi Mihály első követelése az volt, hogy ne legyen híd a Csapó utca felett – sem az utcán, sem felette, sehol. A Csapó utca maradjon egy gyönyörű közterület, ahonnan kiszednének néhány térkövet, tennének bele zöldet és utcabútorokat. Ha mégis kapna összeköttetést a két pláza a föld felszín felett a teljes keresztmetszet megtartásával, akkor azzal egyenértékű területet az önkormányzatnak kapnia kell valamelyik fórumban.

  • Második követelés: ne legyen mélygarázs. A házakat csak azért bontják le, hogy az autók oda tudjanak gurulni egy háromsávos, dübörögő út mentén, ami élhetetlenné tenné a környéket. Dombi Mihály részletesen hivatkozott az építési szabályzat (OTÉK) tavalyi módosítására, amely a differenciálás elvét hozta be a kötelező parkolóhelyek számánál, elkerülve a túlzó igényeket ott, ahová egyébként könnyen el lehet jutni tömegközlekedéssel vagy gyalog.

    A kalkuláció: Ez az egész buli a beruházónak mintegy 6 milliárd forintjába fog kerülni. A Szikra Mozgalom nagyon szívesen megspórolná ezt az összeget Tutor Lórántnak.

    Alternatíva: Nem kell mélygarázs, mert a Fórum 1 felső parkolószintjén mindig üresen áll mintegy 200 hely, emellett a Sas utcai mélygarázs (amelyre az önkormányzat költött 4 milliárd forintot, és mindig van benne 150 üres hely) 370 méterre gyönyörűen kiváltaná ezt. Tutor Lóránt kérje a felmentést a kötelező parkolóhelyek alól az új OTÉK-szabályok alapján, egyezzen meg a várossal az üres Sas utcai helyek használatáról, és spóroljon magának pénzt. Ezzel a két feltétellel (nincs híd, nincs mélygarázs) az egész beruházás matekja és jövedelmezősége megváltozik, ami megállíthatja a Fórum 2 projektet.

Nem akarunk Fórum 2-t - Dombi Mihály
Dombi Mihály

Dombi Mihály arról is beszélt, hogy a Pálma, az Egyetem tér és az akkumulátorgyárak ügye kapcsán látható, hogy ha Papp László polgármester azt érzi, hogy az újraválasztása csökkenő esélyeket mutat, képes a pálfordulásra.

“Ki volt az az agyalágyult?”

  • Lakatos Ferenc építészmérnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházás ellen fellebbezést kell benyújtani az Építési Minisztériumhoz, mivel szerinte nem történtek meg azok a kötelező előkészítő és hatásvizsgálati lépések, amelyek a projekt megvalósításához elengedhetetlenek lennének.

Nem akarunk Fórum 2-t
Lakatos Ferenc építészmérnök
  • Egy hölgy költői kérdésként tette fel, hogy vajon ki volt az az agyalágyult aki kitalálta a Fórum 2 megépítését, miközben a meglévő debreceni plázákban (így a Fórumban és a régi plázában) is sorra üresednek ki és cserélődnek a boltok, mert a városnak nincs akkora vásárlóereje, hogy ennyi bevásárlóközpontot eltartson.

  • Gyulai Sándor elmondta, hogy a rendezvény napján reggel 9:30 körül minden előzetes egyeztetés nélkül elkezdték felhúzni a kerítést a társasházuk mellett, ami miatt a hazajárás és a közlekedés is szinte lehetetlenné vált. Kifejezte nemtetszését a beruházóval folytatott korábbi egyeztetések miatt is, hangsúlyozva, hogy a lakóknak szükségük lenne a mindennapi élethez szükséges parkolóhelyekre.

  • Gyulai Ágnes közgazdász saját gyerekkori emlékeire hivatkozva rámutatott, hogy a környékbeli épületek már eddig is jelentősen megsüllyedtek, így kérdéses, hogy a beruházás miilyen további károkat és falrepedéseket fog okozni, illetve ki fogja ezeket finanszírazni. Hozzátette azt is, hogy a belvárosban óriási hiány van zöldfelületekből és sportolási lehetőségekből, például futópályákból, amelyeket a környékbeli kilenc iskolák diákjai is hasznosíthatnának.

  • Deczky Dávid (Szikra Mozgalom) felvetette, hogy Debrecenben fennáll egyfajta “hagyomány” a nagyberuházások körüli visszosztásokkal kapcsolatban, és hiányolta a lakosok felé történő megfelelő, transzparens tájékoztatást. Közben Forgács Attila már nem először kérdezte a megjelenteket arról, hogy látta-e valaki a helyszínen Papp László polgármester “urat”, vagy esetleg Tutor Lórántot. Esetleg a helyi önkormányzati és a parlamenti képviselőt? (Nem látták őket.)

  • Molnár Jenő építész szakmai tanácsként emlékeztetett az állagfelmérés kötelező törvényi előírására: mint mondta, a lakóknak fotókkal dokumentálva, hivatalosan be kell biztosítaniuk magukat, és bármilyen károsodás esetén azonnal be kell nyújtaniuk a számlát. Emellett felvetette, hogy a szikramozgalom jogi képviselőin keresztül hűtlen kezelés gyanúja miatt feljelentést lehetne tenni a városvezetők ellen, valamint az építési engedélyt is meg lehetne támadni azonnali jogvédelem kérésével.

Fél házzal pang a Sas utcai mélygarázs Debrecenben – szakember mutatta meg nekünk, melyek a legfőbb hiányosságok

  • Győrfi Emília a lakásfelmérések módszereit kritizálta, elmondva, hogy adatvédelmi tájékoztató nélkül akarták fotózni az otthonát, a szakvéleményeket pedig csak nehezen, viták árán lehet megtekinteni. Hangsúlyozta, hogy a tervezett híd a Csapó utca felett elfogadhatatlan, mert az a köztér egy részét végleg magántulajdonba kényszeríti. Rámutatott arra is, hogy a belvárosi lakóktól elvonják a parkolóhelyeket, miközben a beruházás egy „élősködő épületként” fojtja meg a környéket, és a Csapó utcát a pláza gazdasági bejáratává süllyeszti.

  • Kőszeginé Bódor Erika elképedve számolt be arról, hogy a hivatalban korábban azt az tájékoztatást kapta, nincsen engedély, ne is foglalkozzon a üggyel – miközben a munkálatok már elindultak. Felháborítónak nevezte, hogy a betonozás és a fakivágások közepette a belváros élhetetlenné válik, emlékeztetve a várostervezőket a “hármas szabályra” (hogy az ablakból zöld fát lásson az ember, és ne benzinszagot szívjon).

  • Tóth Ágnes lényegre törő kérdésként tette fel: miért a híd, a mélygarázs vagy a fák kivágása ellen küzdenek, miért nem magát a Fórum 2 teljes létjogosultságát kérdőjelezik meg? Mint mondta, ha nincs Fórum 2, akkor a fenti problémák eleve meg sem születnek – szavait a közönség hangos egyetértése és tapssal fogadta.

  • Szabó-Kovács Mária az építkezés várható 2-3 éves időtartamára és az ezzel járó porra, zajra, valamint a lakások drasztikus értékvesztésére hívta fel a figyelmet. Éva nevű helyi lakos hozzátette: hiába ígérnek esetleg valamilyen kártérítést, az otthonukat, évtizedes fészkeiket nem lehet pénzzel pótolni, és hova kellene elköltözniük?

  • Gyulai Ágnes közgazdász a lakásárak zuhanásáról és a környezeti minőségromlásról beszélt, megjegyezve, hogy a madárcsicsergős, fás környezet helyett épülő monstrum elértékteleníti az ingatlanokat. Példaként hozta fel a debreceni nagypiac négy évig cserére váró csapját is, jelezve, hogy a városvezetés gyakran életidegen, felesleges projektekbe pazarolja az energiát.

Gyulai Ágnes
Gyulai Ágnes
  • “Mi lesz a lelki egészségünkkel?” – Papp Anikó költői kérdésével zárult az esemény. Az aktivista közölte, ezt hajlandó a városvezetéstől is megkérdezni.

Erre kiváló alkalom lehet az október 22-ei debreceni közgyűlés,, ahová várják a kérdésekkel érkező civileket.

A közmeghallgatás végén a résztvevők egyhangú tiltakozásként, hangosan skandálva üzenték meg a döntéshozóknak: “Nem akarunk Fórum 2-t!”