Székely László, a CATL-baleset egyik érintettje

“Szédültünk, zsibbadt a nyelvünk, Vivien el is ájult” – volt CATL-dolgozó a gyári balesetről

Helyi hírek

Szolidaritási eseményt rendeztek és adománygyűjtést indítottak csütörtök délután a debreceni Kossuth téren a CATL akkumulátorgyárban megsérült két dolgozó támogatására.

A szervezők egy kifeszített molinóval üzenték órákon keresztül, hogy szerintük az akkumulátorgyárakat be kell zárni. Akik egyetértettek a törekvéssel, a vásznat alá is írhatták, de gyűjtöttek szignókat egy petícióra is a közelben található pultnál.

Zárják be az akkumulátorgyárakat

A helyszínen megjelent Székely László, aki kollégájával, Ábrám Viviennel együtt február 13-án balesetet szenvedett a CATL-ben, és állítása szerint orvosi dokumentumokkal tudják igazolni, hogy egészségkárosodást szenvedtek.

A volt CATL-operátor a Debreceni Napnak elmondta, egy sérült, pólus nélküli akkumulátorcella állt a baleset hátterében. Mint részletezte, először kolléganője vette kezébe a problémás tárgyat, majd megmutatta Lászlónak, és együtt szóltak vezetőjüknek, aki mérgező gázok jelenlétére figyelmeztette őket. Azt tanácsolta nekik, hogy szellőztessenek azonnal (mivel László szerint az elszívórendszer nem működött), a hibás cellát pedig tegyék egy zárható fémdobozba. A két operátort ezután kiküldték levegőzni, de egyre rosszabbul lettek.

“Szédültünk, zsibbadt a nyelvünk, Vivien el is ájult”

– emlékezett vissza Székely László, hozzátéve, nem saját lábukon hagyták el az épületet, kollégáik és a mentősök támogatták le őket. A Kenézy kórház sürgősségi osztályán alapos vérvizsgálaton estek át, majd az eredmény láttán az orvos azonnal felvette őket az osztályra, és László elmondása szerint oxigénre és infúzióra kötötték őket. Majd az orvos közölte velük, hogy

nem aludhatnak el, mert ha mégis, akár ott is maradhatnak.

Másnap reggel viszont már haza is engedték őket, pedig nem igazán érezték magukat jobban. Vivien és László zárójelentésében az szerepelt, hogy mérgező gázt lélegeztek be, ezért kerültek kórházba.

Székely László így részletezte a történteket:

 

Munkavédelmi szabálytalanságok és hiányosságok miatt figyelmeztették a gyárat

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal munkavédelmi eljárást folytatott le a CATL székhelyén történt munkabaleset ügyében. A dokumentumból kiderül, a hatósági vizsgálat több súlyos hiányosságot is feltárt.

A hivatalos tényállás szerint a dolgozók az ML03 gyártósorról mentek át az úgynevezett “Rework” (újramegmunkálási) területre, ahol lítium-ion akkumulátor cellákról távolítottak el mica lapokat. A munkafolyamat közben az egyik munkavállaló észrevette, hogy egy celláról hiányzik a pólusrész, és szúrós szag terjed a helyiségben. Bár a hibás cellát biztonsági ládába helyezték és értesítették a létesítményi tűzoltóságot, a két dolgozó hamarosan erős szédülésre és rosszullétre panaszkodott, ami miatt végül mentőt kellett hívni hozzájuk.

A hatósági vizsgálat feltárta, hogy a munkáltató több ponton is mulasztott:

  • A bemutatott munkahelyi kockázatértékelés nem terjedt ki a baleset helyszínéül szolgáló Rework területre.

  • Az előírt egyéni védőeszközöket (így az antisztatikus, vegyszerellenálló nadrágot és lángmentes ruházatot) igazolt módon nem adták át a munkavállalóknak.

  • A veszélyes és rákkeltő anyagok tekintetében elvárt kockázatbecslések sem vonatkoztak erre a részlegre.

  • A munkavállalók ráadásul nem részesültek a Rework területen végzett folyamatokhoz szükséges gyakorlati oktatásban sem.

A Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal a feltárt hiányosságok miatt figyelmeztetésben részesítette a céget, és kötelezte a munkáltatót a mulasztások pótlására. 

Civil adománygyűjtés indult a károsultakért

A történtekkel párhuzamosan a Tóth-Beeri Szilvia által vezetett Magyar Emberek Szövetsége Alapítvány országos adománygyűjtő akciót hirdetett az akkugyári károsult dolgozók és családjaik részére.

Akkugyári károsult dolgozók támogatása

A szervezők tájékoztatása szerint az összegyűjtött támogatásokat közvetlenül az érintett munkavállalók megsegítésére fordítják, az alábbi módokon:

  • orvosi vizsgálatokra és kezelésekre,
  • gyógyszerekre és egészségügyi kiadásokra,
  • rehabilitációra,
  • utazási és ellátási költségekre,
  • kieső jövedelem és megélhetési nehézségek enyhítésére,
  • jogi képviseletre és jogérvényesítésre,
  • szakértői vizsgálatokra és szakvéleményekre,
  • hatósági és bírósági eljárások költségeire,
  • az akkugyárban károsult dolgozók közvetlen támogatására.

A gyűjtést az alapítvány az “akkugyári károsult dolgozók támogatása” közleménnyel végzi az OTP Banknál vezetett 11741000-25822670 számlaszámon.

– Szilágyi Szabolcs –

A baleset és a hónapok óta tartó kálvária Ábrám Vivien szemszögéből a GreenPower Energy-vel kapcsolatos közmeghallgatáson:

Súlyos egészségkárosodásáról beszélt Ábrám Vivien volt CATL-dolgozó a debreceni közmeghallgatáson