A Fidesz jelenlegi helyzetéről, Orbán Viktor szerepéről és a jobboldal jövőjéről beszélt a Debreceni Napnak Zárug Péter Farkas politológus. A Miskolcon rendezett politikatudományi vándorgyűlésen adott interjúban úgy fogalmazott: a Fidesz már nem egyszerűen politikai párt, hanem egyfajta céghálóként működik, amelynek sorsa most elsősorban a „tulajdonos”, vagyis Orbán Viktor kezében van.
Debreceni Nap: Az elmúlt időszakban többször említetted, hogy a Fidesz inkább egy céghálóként írható le. Mit gondolsz, mi vár most erre a rendszerre?
Zárug Péter Farkas: Korábban is mondtam, hogy ez most a pártvezetés legnagyobb dilemmája. Orbán Viktor helyzete ebből a szempontból különleges: egyszerre tekinthető a cég tulajdonosának és ügyvezetőjének is. A kérdés az, hogyan gazdálkodik ezzel a helyzettel, hogyan kezeli a meglévő pozíciókat.
Szerintem technikai értelemben ez a pártvezetés belügye. Társadalmi értelemben viszont a Fidesz már egy lelakott cég. A márka újjáépítése rendkívül nehéz, szinte lehetetlen feladatnak tűnik. Hogy belül ezt miként próbálják megoldani, azt valószínűleg még ők maguk sem tudják pontosan.
Debreceni Nap: Sok találgatás van arról, hogy Orbán Viktor marad-e a Fidesz élén, vagy akár a KDNP-vel történő szorosabb egyesülés is szóba kerülhet. Mit látsz ebből?
Zárug Péter Farkas: Elemzőként ez most vakfolt. Lehet találgatni, de felelősséggel senki nem tudja megmondani, mit tervez a pártvezetés. A helyzetet lehet értelmezni, de a megoldásokat belül fogják meghozni. Ez az ő válságuk, ahogy korábban a sikereik vagy a saját politikai közegük alakítása is az ő felelősségük volt.
Debreceni Nap: Egyetértesz azzal az állítással, hogy Orbán Viktor nélkül nincs Fidesz?
Zárug Péter Farkas: Igen, de szerintem nem is ez az igazán fontos kérdés. Engem nem a Fidesz mint szervezet érdekel, hanem az, hogy mi történik a jobboldali, konzervatív gondolkodással Magyarországon. A Fidesz egykor egy nagyon széles politikai úton mozgott, maga Orbán Viktor is beszélt erről. Most ezen az úton már marginálissá váltak, és más szereplők járnak rajta.
Az a kérdés, hogy az új politikai erők mennyire lesznek jobboldaliak, konzervatívak, és milyen válaszokat adnak a társadalmi kihívásokra.
Debreceni Nap: A cégháló bomlóban van? Lehetnek utódpártok?
Zárug Péter Farkas: Több forgatókönyv is elképzelhető. Az egyik, hogy a Fidesz fokozatosan visszaszorul, hasonló pályát jár be, mint amit Tölgyessy Péter Gyurcsány Ferenc pártjára vetített: egyre kisebb támogatottsággal ugyan, de még egy ideig bent marad a parlamentben, majd végül eltűnik.
Az is elképzelhető, hogy új formában szerveződik újjá. A helyzetet alapvetően a „tulajdonosi kör”, vagyis a párt elitje dönti majd el.
Egy dolog azonban biztos: a mostani állapot nem marad fenn. A politikai piacon jelenleg még mindig ott van legalább másfél millió választó, aki valamilyen módon a Fideszhez kötődik. Kérdés, hogy ezek a szavazók hogyan mozognak tovább.
Debreceni Nap: Milyen gyors lehet ez az átrendeződés?
Zárug Péter Farkas: Meglepően gyors. A Fidesz korábbi szavazóinak egy része már most is a Tisza Párttal azonosul. Ez azt mutatja, hogy rendkívül dinamikus a folyamat. Ugyanilyen gyorsan kialakulhat egy új középpárt vagy jobboldali politikai formáció is, akár a következő választásokig.
Ehhez nem feltétlenül kell a Fidesz és a KDNP összeolvadása. Egy teljesen új brand is megjelenhet, amely képes megszólítani ezt a választói réteget.
Debreceni Nap: A 2002 és 2010 közötti időszakban a Fidesz részben az önkormányzatokon keresztül tudta megőrizni erejét. Most is lehet ilyen túlélési út?
Zárug Péter Farkas: Ez részben attól függ, hogyan alakul a politikai érdeklődés. A konferencián hallott egyik előadás is azt mutatta, hogy nagy politikai mozgósítások után általában visszaesik a részvétel. Ez történt korábban is.
Ha ez most is így lesz, az alacsonyabb részvétel kedvezhet új pártok megjelenésének. Ha valaki elvégzi a politikai munkát, egy új jobboldali formáció könnyebben juthat be a parlamentbe. Ez a folyamat pedig az önkormányzatok szintjén is végigfuthat.
Debreceni Nap: Van esély arra, hogy az úgynevezett óellenzéki pártok visszatérjenek?
Zárug Péter Farkas: Nem. Azok a pártok politikailag halottak. Hiába próbálnának visszatérni, ez a korszak lezárult.
– N. Nagy Sándor –
A Fidesz és a politikai degenerálódás – interjú Csizmadia Ervinnel