Tasó János és Tasó László

Tasó-botrány Nyíradonyban: 300 milliót követelnek a hatóságok két bedőlt cég miatt egy családanyán

Helyi hírek

Két, milliárdos forgalmú cége is bedőlt a közemúltban Tasó László unokaöccsének, T. Jánosnak, állítólag már a NAV is vizsgálatot indított a T+C Company és a Truck-Food vezetőinek felelősségének ügyében.

Grafika: 444.hu

A történet 2014-ben kezdődik, a 444.hu videójában magát arccal és névvel vállaló Bodnár Fanni ugyanis ekkor kezdett el dolgozni a nyíradonyi polgármesteri hivatalban, ahol megismerkedett a Nyíradonyi Vagyonkezelő Kft. pénzügyi irodavezetőjével, C. Erzsébettel. Később C. az akkori férjével, T. Jánossal közös vállalkozásába, a T+C Companyba csábította át adminisztrátornak Bodnár Fannit.

A T+C-nek már az első teljes évében, 2015-ben 662 milliós árbevétele volt, majd 2019-ben már meghaladta az egymilliárdot, köszönhetően a Tasó László választókerületében elnyert pályázatoknak, amelyek főleg útépítésekre, később magasépítésekre vonatkoztak.

Bodnár Fannit a házaspár később rábeszélte, hogy segítsen a Truck-Food nevű alvó cégük felfuttatásában. A közbeszerzéseken elindított cégben a strómanként használt nőnek a kitöltetlen készpénzfelvételi bizonylatokat kellett aláírnia.

Majd jöttek a gondok: T. és C. elváltak, és T. János vitte tovább az ügyeket. A Truck-Food súlyosan eladósodott, és erről Bodnár Fanni már csak az adónyomozóktól értesült. Bodnár a 444 videójában arról beszélt, hogy volt olyan munkája a cégeknek, amit azért kellett elvállalni, mert azt a Nagy Sas néven emlegetett Tasó László úgy rendelte. Az uradalomépítő döbröginek Bodnár szerint nem lehetett elárulni semmilyen problémát, így arról is hallgatnia kellett, hogy például vállalkozók nincsenek kifizetve bizonyos projekteknél.

2023 őszén végül kommandósok kíséretében tartottak házkutatást Bodnár Fanninál, és tudomása szerint T. Jánosnál és C. Erzsébetnél is. Utóbbival egy boltban találkozott is, de a nő „átnézett rajta”.

A 444.hu-nak a NAV azt mondta, nincs nyilvánosságra hozható információjuk. A lap szerint a NAV-vizsgálat során C. és T. is azt mondta, hogy Bodnár Fanni volt a valódi tulajdonos, ők pedig tanácsot adtak neki, ingyen.

Tasó László csütörtökön Téglásra, a Jolly-koncertre is ellátogat, hogy besegítsen a fideszes Szabó Csaba kampányába:

Egy tévét is kisorsolnak a téglási fideszes polgármester kampányzáróján