Ugyan a kínai akkumulátorgyártó óriás, a CATL képviselői rácsodálkoztak a botrányos debreceni közmeghallgatásokra, ez nem befolyásolja a döntésüket a gyárépítésről – értesült a Világgazdaság iparági forrásokból.
Mint ismert, túl vagyunk két, igencsak parázs hangulatú, sőt mondjuk ki, botrányos közmeghallgatáson, ahol a jelenlévők egységesen az akkugyár ellen foglaltak állást. Az ügyre rácsatlakoztak a politikai pártok is, eddig a Momentum, az LMP és a Mi Hazánk kezdeményezett népszavazást.
A helyi fideszes politikusok egyelőre hallgatnak, a kormányközeli sajtó viszont igyekszik jó színben feltüntetni a CATL gyárát. A Világgazdaság cikke is az akkumlátorgyár mellett kardoskodik, és állítják,
pontosan ugyanolyan technológiájú kínai akkumulátorgyár termel Németországban, Türingiában, mint amilyet Debrecenbe terveznek. Ráadásul ezt a helyi zöldpárt is elismeri.
A cikk – nem említve a gyalázatosan alacsony magyarországi fizetéseket – azzal is riogat, hogy csak az ehhez hasonló “beruházásokkal” (értsd: alacsony hozzáadott értékű munkahelyek teremtésével) lehet megőrizni a kormány eddigi “eredményeit”:
- a 4,7 milliós foglalkoztatotti kört,
- a rekordalacsony munkanélküliségi rátát,
- a 2021-es 7,1, a 2022-es első három negyedévi 6,1, illetve a 2023 egészére a recessziós környezet ellenére remélt 1,5 százalékos GDP-növekedést,
- a nyugdíjak visszaépítését,
- a családi támogatások rendszerét.
Szót ejt még a cikk arról is, hogy az ehhez hasonló beruházásokért “öldöklő verseny” folyik az országok között, az itthon tapasztalható ellenállásra eddig nem volt precedens, de ez nem a CATL debreceni építkezését nehezíti meg, hanem a jövőbeni beruházások Magyarországra hozatalát – fenyeget írásában a Világgazdaság.