Eddig három párt kezdeményezett népszavazást a debreceni akkumulátorgyárról

Helyi hírek

Helyi népszavazást kezdeményezett a debreceni akkumulátorgyár megépítéséről a Mi Hazánk Mozgalom és a Momentum, országosat az LMP.

A Mi Hazánk is rárepült a témára

Apáti István, a Mi Hazánk Mozgalom párt alelnöke, országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt: “a lakosság, a civilek, a cívisek igényeinek megfelelően, velük összefogva és melléjük állva” tették meg a lépést annak érdekében, hogy a jelenlegi “hitvita” helyett váljon világossá, mekkora helyben a környezetet és a vizeket jelentős mértékben terhelő beruházás támogatottsága.

A negyedszer is kétharmados felhatalmazást szerzett kormánypártok pont ott ütközhetnek komoly lakossági, választói ellenállásba, ahol valószínűleg a legkevésbé sem számítottak – jegyezte meg Apáti István, mondván, Debrecen a Fidesz “egyik legerősebb bástyája”, ahová egyre jelentősebb beruházásokat “tolnak át”.

Salánkiné Kuti Zsuzsanna, a párt választókerületi elnöke elmondta: kedden a helyi választási irodának benyújtott kezdeményezésükkel arról kérnék ki a debreceniek véleményét, egyetértenek-e azzal, hogy “olyan, veszélyes anyagokkal foglalkozó üzem létesülhessen vagy üzemelhessen Debrecen közigazgatási területén belül, amelynek szén-dioxid-kibocsátása meghaladja az évi 100 ezer tonna, vagy ivóvíz-igénye eléri a napi 10 ezer köbméter értéket”.

A hétvégén Toroczkai László riogatta egy kicsit a híveit Debrecenben:

Népességcserétől is tartanak a Mi Hazánk debreceni szimpatizánsai, helyi népszavazást kezdeményezett a párt az akkumulátorgyár ellen

A Momentum egy kicsivel gyorsabb volt

A Momentum közleménye szerint Mándi László hétfőn nyújtotta be hitelesítésre a helyi választási bizottságnak a népszavazási kérdést annak érdekében, hogy a debreceniek kifejthessék véleményüket az akkumulátorgyárról.

Azt írták, a fideszes városvezetés a helyiek tájékoztatása és megkérdezése nélkül tervezi felépíteni a hatalmas vízigényű és környezetszennyező CATL akkumulátorgyárat.

Meggyőződésünk, hogy egy ekkora beruházás nem lehetséges a helyiek bevonása és megkérdezése nélkül. Több mint kétszázezer ember jövőjéről nem dönthetnek zárt ajtók mögött – indokolt a Momentum.

A helyi népszavazásra javasolt kérdés a következő: “Egyetért-e Ön azzal, hogy Debrecen közigazgatási területén tilos legyen olyan ipari létesítményt létrehozni, amelynek az óránkénti átlagos vízigénye meghaladja a 130 köbméter értéket?”

Megütött nő az akkumulátorgyáras fórumról: “Megengedhetetlen, hogy egy csürhe minden debreceni ember nevében, ordítozva különböző kijelentéseket tett”

Az LMP sem akar lemaradni

Az LMP is hétfőn nyújtotta be népszavazási kezdeményezését. A Nemzeti Választási Iroda épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Keresztes László Lóránt, az Országgyűlés fenntartható fejlődés bizottságának LMP-s elnöke elmondta: súlyos válságokat élünk át, és ilyen időkben rendkívül fontos feladat természeti értékeink megóvása és az önállóságot erősítő gazdaságpolitika érvényesítése.

Mindezen szempontokkal és célokkal ellentétes, hogy a kormány egy politikai döntéssel Magyarországból akkumulátorgyártó nagyhatalmat akar csinálni – fogalmazott a politikus, hozzátéve, ez az ipari tevékenység rendkívül víz- és energiaigényes, miközben kihívásos az ország ellátása ezekkel az erőforrásokkal.

Keresztes László Lóránt szerint a kormányzat nem kezelte, kezeli azokat a környezeti kockázatokat sem, amelyet ezen üzemek betelepítése és működése jelent, ráadásul a helyiek megkérdezése nélkül határozott ezen ügyekben, ha pedig az emberek vitatják ezeket a döntéseket, a kormányzat az idegen befektető mellé áll.

Sétát és tüntetést szerveznek az akkumulátorgyár ellen Debrecenben