Bocskai dandár

Volt katona ellen nyomoznak Debrecenben, aki beosztottjait akarta szexre kényszeríteni

Helyi hírek

A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy volt katona ellen folytat nyomozást, aki alárendeltjeit szexuális cselekményre akarta kényszeríteni.

A megalapozott gyanú szerint a férfi 2019 januárjától – a későbbiekben elöljáróként – ismétlődően arra próbálta rávenni a sértettet, hogy szexuális cselekményeket végezzen vele, amit a nő minden alkalommal elhárított.

Az elutasítást követően a gyanúsított kritizálni kezdte a sértett munkavégzését, és közölte, hogy ezt addig folytatja, amíg a nő nem enged neki.

Miután a sértett mindezek ellenére sem volt hajlandó a gyanúsítottal szexuális kapcsolatot létesíteni, a férfi több alkalommal, különféle, az állományviszonyát is érintő fenyegetésekkel próbálta elérni, hogy a nő tegyen eleget a felszólításnak.

A volt katona 2021 májusában egy gyakorlat során – majd később többször is – egy másik alárendeltjével is közölte, hogy szexuális cselekményt akar vele végezni. Miután a sértett ezt visszautasította, a gyanúsított – a szexuális kapcsolat létesítése érdekében – kritikával illette a munkáját és azzal fenyegette, hogy el fogja távolítani a honvédségtől.

Az ügyészség két rendbeli, a sértettel kapcsolatban fennálló egyéb hatalmi, befolyási viszonyával visszaélve elkövetett szexuális kényszerítés bűntettének kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatta ki az elkövetőt, aki nem tett vallomást és panaszt jelentett be a megalapozott gyanú közlése ellen.

A nyomozó ügyészség a két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekménnyel gyanúsított férfi letartóztatását indítványozta, amelyet a nyomozási bíró egy hónapra elrendelt.

A katona szolgálati jogviszonya időközben megszűnt.