Széles Diána és Bayer Zsolt a Cívis Klubban

Nem adják fel: tábort szerveztek a digitális polgári körök

Ország

A digitális polgári körök (DPK) első országos táborát tartják meg ma és holnap Lakiteleken, a Fidesz és a KDNP politikusainak, illetve jobboldali közéleti személyiségeknek a részvételével.

A “polgári oldal legnagyobb országos táboraként” hirdetett kétnapos rendezvényen belépőjegy ellenében vehetnek részt az érdeklődők. A szervezők szerint mintegy ezer embert várnak a lakiteleki Hungarikum Ligetbe, a Lezsák Sándor alapította Lakiteleki Népfőiskola területén kialakított kulturális, oktatási és turisztikai központba.

A rendezvény szombati programja során többek között megvitatják a jobboldali média jövőjét, beszélgetnek a Fidesz által létrehozott “védvonal” vezetőjével, Czunyiné Bertalan Judittal, az “Önkénnyel szemben” című programban pedig Bóka Jánossal, a Fidesz frakcióvezetőjével.

A délutáni programban beszélgetést hallgathatnak meg az érdeklődők Schmidt Mária történésszel, a Terror Háza Múzeum leváltott főigazgatójával, este pedig a “Lakitelek ’89-’26” című panelbeszélgetésben Bayer Zsolt, a Fidesz alapítója, a Hír TV műsorvezetője, Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő és Rákay Philip vesz részt.

A vasárnapi program elején Lezsák Sándor, a Lakiteleki Népfőiskola alapítója, az Országgyűlés korábbi fideszes alelnöke mond köszöntőt, majd Gulyás István, a közmédia korábbi műsorvezetője, a DPK-tábor házigazdája beszélget Deutsch Tamással.

Orbán Viktor, a Fidesz elnöke még miniszterelnökként 2025. július 26-án Tusnádfürdőn a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetemen tartott előadásában jelentette be, hogy a korábban létrehozott Harcosok Klubja mellett “digitális polgári köröket” is alapítanak, hogy létrehozzák a digitális térben a “szétrombolás kultúrájának ellenpontját”. Még aznap elindult az “egyes számú Digitális Polgári Kör” weboldala, ahonnan kiderült, hogy a kör tagjai között van Orbán Viktor mellett például Miklósa Erika operaénekes, Pityinger László Dopeman rapper, valamint Lánczi András filozófus, és Schmidt Mária történész is.

Marsi Anikó, Dopeman, Skrabski Fruzsina – Orbán Viktor bejelentette a Digitális Polgári Körök vezetőit

A 2025. szeptember 20-án a budapesti Papp László Sportarénában rendezték meg a digitális polgári körök első országos találkozóját, majd a 2025 novemberétől kezdődően a 2026-os választásokig számos vidéki városban tartottak DPK-s “háborúellenes gyűléseket”, amelyeken Orbán Viktor is felszólalt.