Nagyon megijedtek az RTL nézői, amikor Gryllus Dorka a Reggeli című műsorban, élő adásban lett rosszul. A színésznő nem találta a szavakat, a keze is remegett, nagyon zavartan viselkedett. Most kiderült, miért.
Napokig arról szóltak a hírek, csak az történt a színésznővel, ami sok 50 év feletti nővel is megesik a hormonális változások miatt, amikor az ösztrogénszint csökkenni kezd. A változókorral együtt járhat a memória és koncentráció romlása is, és mindenki azt hitte, Gryllus Dorkával is ez történik. Rengetegen aggódtak érte. Most kiderült, feleslegesen, az egész csak színjáték volt, a színésznő egy menopauza kampányban vesz részt és ezzel a jelenettel a fontos társadalmi ügyre kívánta felhívni a nézők figyelmét.
Arra azonban úgy tűnik, a kampány tervezői nem gondoltak, milyen hatással lesz az élőben lejátszódó jelenet az emberekre, akik átverve érzik magukat. Az RTL közleményt adott ki az eset kapcsán.
A figyelemfelhívó kampány több külső és belső szereplő együttműködésében valósult meg, melynek eredeti céljával továbbra is azonosulunk, mert meggyőződésünk, hogy erről a témáról beszélni lehet és kell. Ugyanakkor pontosan látjuk és értjük, hogy a kampány megvalósítása kérdéseket vetett fel, és a nézőink egy részében csalódást okozhatott és ez eltereli a lényegről a figyelmet. Ez az eredeti céllal teljesen ellentétes, amit őszintén sajnálunk és ezért elnézést kérünk!
– állt a csatorna közleményében. Számukra a nézők bizalma és az RTL hitelessége alapvető érték, ezért megkezdték a történtek belső értékelését és “levonják a szükséges szakmai és működési következtetéseket”.
Itt lehet visszanézni az ominózus jelenetet: