Hajléktalanok Debrecenben

Agresszív hajléktalanok Debrecenben: a Fidesz és a lakosság is felelős Herpergel Róbert szerint

Helyi hírek

Ismét a hajléktalanság problémájára igyekszik rámutatni Herpergel Róbert, a debreceni Jobbik politikusa.

Egyre elkeserítőbb Debrecenben a hajléktalanhelyzet, de a helyi fideszes politikusok úgy tesznek, mintha nem is léteznének a városban fedél nélküliek – mutat rá videós riportjában Herpergel Róbert. Mint vázolja, sem Kósa, sem Pósán nem akar a helyzetről tudomást venni, Tasó számára pedig – mivel csak a város egy kis szeglete tartozik a körzetéhez – teljesen ismeretlen a probléma.

Leszögezi, az otthontalanok 10-15 százaléka tekinthető problémásnak. Ők azok, akik többnyire bódult állapotban kéregetnek, és akad köztük olyan is, aki – ha elutasítják – agresszíven követeli vélt jussát. Ilyen alakok városszerte előfordulnak – a Fórumnál, a főtéren, a Jerikón, a Fényesudvarban, a Nagyállomásnál stb. -, és átmeneti lakhelyeik környékén sok a szemét. Az is gondot jelent, hogy a közterületeket vécének használják, és a buszmegállókban aludva kiszorítják az utasokat – sorolja az ellenzéki politikus.

Debreceni Jobbik: a lakosság ne “etesse” a hajléktalanokat, az önkormányzat keményebben lépjen oda

Herpergel Róbert úgy véli, fontos megjegyezni, hogy a problémás hajléktalanok letelepedésében a lakosságnak is felelőssége van. Ismét felhívja a figyelmet arra, hogy senki ne adjon nekik élelmiszert vagy pénzt, mert nem lesz semmiféle motivációjuk arra, hogy bemenjenek az ellátásukra szakosodott intézményekbe, ahol élelmet, szállást kaphatnak, és tisztálkodásra is van lehetőségük.

A ReFoMix nem rendelkezik intézkedési jogkörrel, ezért ha problémás hajléktalanok telepednek meg a környezetünkben, a közterület-felügyeletet, vagy a rendőrséget kell hívni.

További részletek Herpergel Róbert videójában: