Így halad a Vágóhíd utca átalakítása Debrecenben – A helyiek alig várják, hogy elkészüljön

Helyi hírek

Máciusban kezdődött annak a jobbra kanyarodó sávnak a kialakítása, mely nagy könnyebbséget ad majd a Zsibogó felől a Szent Anna utca felé haladóknak. Március óta eltelt néhány hónap, így megnéztük, hogy mennyit haladtak a munkálatok a Vágóhíd utcai felüljáró lábánál.

Az önkormányzat korábbi közleménye alapján az átalakítás csaknem 100 millió forintból készül el kormányzati támogatással, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kezei között.

Végre nem tartják majd fel a forgalmat a jobbra kanyarodó autók. Fotók: Cs.I.

Ottjártunkkor is nagyban zajlott a munka. A kezdeti szakaszhoz képest nagy előrelépésnek tekinthető, hogy már egyértelműen látszik, hogyan fog haladni az új sáv. Az útrész alapja elkészült a padkák is javarészt a helyükön vannak.

A Wesselényi utcai kereszteződéshez közelebbi szakaszon útépítők ugráltak gödrökből ki és be. Mozogtak a munkagépek, marták a földet. Szemlátomást van még min dolgozni.

Épület udvarára zuhant egy autó a Vágóhíd utcai felüljáróról Debrecenben

Aznap többször is jártunk a környéken. Nem túl nagy meglepetésre kiderült, hogy a Vágóhíd utcai felüljáró forgalma mit sem változott a márciusi állapothoz képest. A népszerű időszakokban a dugók állandóak. A sor gyakran a Zsibiig áll. Nagy könyebbség lesz mindenkinek, ha elkészül az új jobbra kanyarodó sáv.

Az átalakítás várhatóan 2021 augusztusára készül el. A tervek szerint ezzel párhuzamosan 147 méter hosszan gyalog és kerékpárút is épül.

 

Átalakul a Vágóhíd utca közlekedése Debrecenben