Épület udvarára zuhant egy autó a Vágóhíd utcai felüljáróról Debrecenben

Helyi hírek

Felüljáróról egy épület udvarára zuhant egy személyautó Debrecenben, a Budai Ézsaiás utcában kedden éjszaka – tette közzé a megyei katasztrófavédelem.

Személyautóval közlekedett egy férfi 2021. május 25-én 23 óra körül Debrecenben, a Vágóhíd utcai felüljárón az Attila tér irányába. A sofőr a haladása során elvesztette az uralmát a jármű irányítása felett és a szalagkorlátnak csapódva lezuhant a felüljáróról. A gépkocsi többször megpördült a tengelye körül, majd a Debreceni Rendőrkapitányság kerítését áttörve egy fás-bokros részen landolt. A jármű vezetője, valamint az egyik utasa kiszálltak az autóból és futásnak eredtek, hátrahagyva harmadik társukat, aki beszorult a kocsiba.

A rendőrök perceken belül elfogták a két férfit a helyszíntől nem messze. Mindkettőjüket előállították a rendőrkapitányságra, ahol arra is fény derült, hogy a sofőr soha nem rendelkezett vezetői engedéllyel, valamint az autót a munkahelyéről hozta el a munkáltatója tudta nélkül.

A kocsiba szorult barátjukat a mentőszolgálat munkatársai az elsődleges orvosi vélemény alapján súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A Debreceni Rendőrkapitányság a 22 éves járművezetőt engedély nélküli vezetés miatt szabálysértési őrizetbe vette, valamint közúti közlekedési baleset gondatlan okozása vétség és jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított ellene. A hatóság a segítség nyújtás elmulasztása bűntett megvalósulását is vizsgálja mindkét férfi esetében.

Fotók: rendőrség

 

Átalakul a Vágóhíd utca közlekedése Debrecenben