MNB: megújulnak az Nhp hajrá feltételei

Gazdaság

Tovább javítja, bővíti a Növekedési hitelprogram (Nhp) hajrá feltételeit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – jelentette be Patai Mihály, az MNB alelnöke csütörtökön, az Nhp hajrá díjátadási ünnepségén, melyet online közvetítettek az MNB weboldalán.

Ismertette: lehetőség lesz arra, hogy a vállalkozások külföldi beruházásokra, a társasházak és lakásszövetkezetek pedig beruházási célra – például zöld célra, korszerűsítésre – hitelt vegyenek fel. Javítani és könnyíteni fogják a forgóeszköz-hitelezés feltételeit. Lehetőség lesz arra is, hogy az európai uniós támogatások előfinanszírozása mellett hazai támogatások előfinanszírozására is sor kerülhessen. Végül, az MNB felhatalmazta a jegybank illetékes igazgatóságát arra, hogy szúrópróbaszerűen ellenőrizze, betartják-e a bankok a kéthetes döntési határidőt.

Beszámolt arról is, hogy az MNB létrehozta az Nhp hajrá kiválósági díjat, amelyet negyedévente adnak át annak a banknak, amely az előző negyedévben a legaktívabb volt, és leginkább segítette az MNB céljainak megvalósítását. A díjat első alkalommal a Gránit Bank nevében Hegedüs Éva elnök-vezérigazgató vehette át.

Patai Mihály ezúttal is hangsúlyozta, hogy az MNB tudatosan optimista az idei évet illetően. A második negyedév nagyon rosszul sikerült, a jegybank számításai szerint 7 százalékos volt a gazdaság csökkenése az első negyedévi 2,2 százalékos növekedés után. Optimizmusukat arra alapozzák, hogy a harmadik negyedévben elindul és a negyedik negyedévben folytatódik a növekedés. Ennek záloga pedig az, hogy a magyar gazdaság tudja-e tartani a nagyon magas beruházási szintet, amihez az Nhp hajrá is hozzájárul – mondta az alelnök.

Hozzátette: az Nhp az elmúlt hét év egyik legsikeresebb nemzeti banki programja volt, mintegy 50 ezer kis- és középvállalkozás (kkv) 3400 milliárd forint volumenű hitelt vett fel. A programot áprilisban hajrá néven megújította az MNB, most pedig szeretnék még szélesebbre tárni az ajtókat.

Pulai György, az MNB igazgatója elmondta, hogy az Nhp hajrában részt vevő bankok már több százmilliárd forint összegben kötöttek szerződéseket a hazai kkv-kkal. Az MNB felé eddig 2000 szerződésről jelentettek adatot mintegy 1500 vállalkozáshoz kapcsolódóan, melyeknek több mint a fele mikrovállalkozás.

A hitelek legnagyobb része forgóeszközhitel, ez nem meglepő annak fényében, hogy az elmúlt nehéz időszakban számos vállalkozásnak árbevétel-csökkenéssel kellett megküzdenie – mutatott rá. Ezért kerültek előtérbe a likviditást segítő hitelek, melyeket az új konstrukcióban a korábbiaknál sokkal szabadabban, szélesebb körű célra lehet igénybe venni.

A hitelek 25 százaléka az MNB adatai szerint új beruházásokat szolgált. Örvendetes, hogy ebben a nehéz időszakban is van igény ilyen célú finanszírozásra; az MNB azt várja, hogy ezeknek a hiteleknek az aránya nőni fog, ahogy az üzleti környezet egyre kiszámíthatóbbá válik – mondta az igazgató.

A források kétharmada a mezőgazdaságba, a feldolgozóiparba és a kereskedelembe áramlott, ahogy az Nhp korábbi szakaszaiban is.

Az Nhp hajrában eddig kihelyezett hitelek egyharmada a közép-magyarországi régióban székhellyel rendelkező vállalkozásokhoz került.

Mint az igazgató elmondta, az MNB első alkalommal kedden fogja közzétenni az Nhp Hajrá igénybevételének legfontosabb statisztikai jellemzőit, azt követően minden hónap első keddi munkanapján ismertetni fogják a legfrissebb számokat.

Kitért arra is, hogy az MNB néhány hete, a legnagyobb hazai bankok körében végzett felmérése szerint a hitelintézetek az év végéig 1000 milliárd forintnyi szerződés megkötését várják, melynek a 45 százaléka már új beruházások megvalósítását szolgálja.