Megyeri Csilla

Megyeri Csilla is részt vett a Debreceni Egyetem szakhetén

Egyetem

Idén május 2-4. között a háromnapos rendezvénysorozaton ismert médiaszemélyiségek és helyi médiaipari háttéremberek kerekasztal-beszélgetései mellett workshopok, illetve játékos feladatok is helyet kaptak a programban.

A Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) kommunikáció- és médiatudomány szakán hagyomány, hogy minden évben a második évfolyam szervez szakhetet. Idén május 2-4. között a háromnapos rendezvénysorozaton ismert médiaszemélyiségek és helyi médiaipari háttéremberek kerekasztal-beszélgetései mellett workshopok, illetve játékos feladatok is helyet kaptak a programban – olvasható a Debreceni Egyetem honlapján.

A Kulissza, Csapó, Teltház című rendezvény mindhárom napja külön téma köré szerveződött. Az első nap fókusza a „Backstage” volt: a kultúripar háttérszereplőire vetült fény. A rendezvénysorozat második, „Onstage” napja a képernyőn is gyakran látható arcokat hozott közelebb a hallgatókhoz. Az „Offstage” napon pedig a hallgatók évfolyamokon átívelő kapcsolatépítése volt a középpontban.

Az egyetemi színtér mellett a szervezők nyitottak a város kulturális életének más helyszínei felé is, így a Malter Bár közösségi terébe és a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központba is szerveztek egy-egy beszélgetést. A programválasztás és kommunikációjuk teltházat eredményeztek, a szak hallgatói és oktatói mellett a szakmai berkekből is szép számmal érkeztek érdeklődők.

Az „Onstage” nap kerekasztal-beszélgetésének a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ adott helyet, ahol a látható médiajelenléten volt a hangsúly. Megyeri Csilla influencer, továbbá Dánielfy Gergő és Vavra Bence énekesek beszélgettek a brand és az imázs építéséről. A témák között szerepelt a magánélet védelme: mennyit és hol szabad, vagy érdemes „kiteregetni”.

A tévés reality műsorok kettősségéről is szó esett, hiszen e műsorok jelentősen növelhetik egy szereplő népszerűségét, ám ezáltal gyakran a bulvár-celebek kényszerpályájára kerülve hitelüket vesztik.