Stratégiai partnerségre léptek a hazai gyógyszergyártók a Debreceni Egyetemmel

Egyetem

Együttműködési megállapodást kötött a hazai gyógyszergyártókat képviselő Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) és a Debreceni Egyetem (DE) csütörtökön: a stratégiai partnerség célja, hogy hosszú távon erősítse a hazai gyógyszeripar versenyképességét, a kutatási kapacitások fejlesztését, valamint a természettudományos felsőoktatás támogatását – közölte az egyetem sajtóközpontja.

A közleményben kiemelték: az együttműködés kiemelt jelentőségét az adja, hogy a magyar gyógyszeripar jövője szorosan összefonódik az oktatás minőségével és a tudományos utánpótlással. A természettudományos szakok – különösen a gyógyszerészet, a vegyészet, a biotechnológia és az élettudományi képzések – országos jelentőségű stratégiai területek, ezek adják a hazai kutatói és fejlesztői közösség alapját – jelezték. Megjegyezték, a Debreceni Egyetem e területeken Magyarország egyik meghatározó tudásközpontja: az intézmény gyógyszerészeti, orvos- és természettudományos képzései, valamint kutatási kapacitásai stabil alapot adnak ahhoz, hogy az egyetem és az iparág együtt formálja a jövő szakemberképzésének és innovációjának irányait.

Szilvássy Zoltán, a DE rektora emlékeztetett arra, hogy a magyar gyógyszergyártók és az egyetem kapcsolata hosszú múltra tekint vissza, mintegy húsz éve dolgoznak együtt. “Itt alakult meg Debrecenben az első gyógyszeripari innovatív klaszter, ami az egész magyar gyógyszeripart egy együttműködési rendszerbe foglalta, a Debreceni Egyetem szenátusi határozattal megerősített küldetésnyilatkozatában pedig a gyógyszeripar volt az első iparág, aminek az intézmény prioritást adott” – mondta.

Greskovits Dávid, a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnöke kiemelte:

az egyetemmel kötött megállapodás egyszerre szól a szakember-utánpótlásról és a hazai innovációs kapacitások megerősítéséről. A magyar gyógyszeripar jövője azon is múlik, hogy az egyetemekről olyan felkészült szakemberek kerüljenek ki, akik képesek megfelelni a modern gyógyszergyártás és kutatás-fejlesztés kihívásainak

– fűzte hozzá.

A MAGYOSZ tagvállalatai évtizedek óta aktívan jelen vannak az egyetemi képzésben és a tehetséggondozásban; a mostani megállapodás ezt a kapcsolatot emeli új szintre, kiszámítható, hosszú távú együttműködési keretek között – ismertette az elnök, megjegyezve: a megállapodásban foglalt közös célok a képzések gyakorlati jellegének erősítését és az egyetemi-ipari kutatási kapcsolatok fejlesztését, mérési szolgáltatások és módszerfejlesztések ipari hasznosítását, a gyógyszermolekulák kutatásához és készítményfejlesztéshez kapcsolódó közös projekteket, valamint pályázati lehetőségek előkészítését szolgálják.

Bács Zoltán kancellár, az egyetem május elsejétől hivatalba lépő új rektora rámutatott: az elmúlt 15 év eredményeit folytatva szeretnék, hogy a gyógyszeripar továbbra is erős és látható maradjon Debrecenben. Ezt szolgálja a gyógyszerésztudományi kar és az a gyógyszeripari innovációs ökoszisztéma központ, ami részben kialakult és tovább fog fejlődni az egyetem ipari parkjában, ami Európában egyedülálló, koncentrált tudásközpont lesz a karral, a mellette lévő üzemmel, a pilot kutatólaborral, a hazai oltóanyaggyártást megalapozó innovációs, oktatási, kutatási és gyártástechnológiai fejlesztésekkel – hangoztatta Bács Zoltán.