Debreceni Egyetem

Rendkívüli helyzet, rendkívüli döntések

Egyetem
Augusztus 31-ig meghosszabbítható a tavaszi félév időtartama, ha szükséges a járványhelyzet miatt – többek között a tanévbeosztás módosításáról, a 2020. évi költségvetésről és új intézetek létrehozásáról is döntött a Debreceni Egyetem Szenátusa.

A Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó testületének működésére is hatással van a koronavírus-járvány. A veszélyhelyzet miatt elektronikus szavazás formájában március 27-én tartották meg a Szenátus március 26-ára tervezett ülését.

A testület legfontosabb döntései között szerepelt a 2020. évi belső gazdálkodási költségvetés elfogadása, amely még a decemberi költségvetési irányelvek szerint készült, így nem számolhatott a kialakult veszélyhelyzeti állapottal.

– A krízis hatásait most még nem tudjuk felmérni, de a működés folyamatosságának biztosításához szükséges, hogy az intézmény a Szenátus által elfogadott költségvetéssel rendelkezzen – hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár az előterjesztéshez írt bevezetőjében. A szervezeti egységek költségvetése, mint második fázis májusra tolódhat, de azok folyamatos készítése továbbra is szükséges.

A kancellár kitért rá, hogy a veszélyhelyzet alatt és az azt követő regenerációs időszakban megfontoltan, a jóváhagyott kereteken belül is a lehető legtakarékosabban szükséges működni. Az egyes szervezeti egységek gazdálkodásukat a költségvetési éven belüli rendszeres monitoring mellett folytathatják. A hosszabb távú kötelezettségvállalások vonatkozásában egyedi eljárásrend alapján döntenek. Szükség esetén új költségvetés készítésére, vagy kiegészítő intézkedések meghozatalára is sor kerülhet. A Debreceni Egyetem 2020 évi tervezett költségvetési főösszege 104 053 713 000 forint, amely 4,2 %-kal nőtt a tavalyihoz képest. A szenátus egyhangúan támogatta az előterjesztést.

A testület a március 27-ei elektronikus szavazás alkalmával egyetemi tanári pályázatokat rangsorolt, professor emeritusi és címzetes egyetemi tanári címek adományozásáról döntött, valamint támogatta a Debreceni Egyetemért Mecénás díj adományozásának javaslatát Ábrahám László, az NI Hungary Kft. ügyvezetője részére.

– A  Debreceni Egyetem küldetésnyilatkozatában deklaráltan kiemelt területként kezeli  az egészségipart. E fókusznak megfelelően a már meglévő pályázati háttér, a tudásbázis és a karokon átívelő kutatási hálózatok szükségessé teszik, hogy szolgáltató-igazgatási egységként létrejöjjön a Metagenomikai Intézet és az Egészségipari Intézet – fogalmazott előterjesztésében Szilvássy Zoltán rektor.

A Metagenomikai Intézet küldetése az önálló örökítő anyaggal rendelkező mikroorganizmusok kutatása, ezen belül kiemelten a bakteriofágokkal kapcsolatos ipari kutatások elvégzése. Az intézet részt vállal a probiotikum alapú készítmények preklinikai és klinikai vizsgálatában, feladata továbbá a humán metagenommal kapcsolatos új tudományos eredmények beépítése az oktatási gyakorlatba. Az Egészségipari Intézet a gyógyszeripari kutatásokhoz, a fejlesztésekhez, a gyártáshoz és a kereskedelemhez, forgalmazáshoz, gazdasági rendszerekhez kapcsolódó ágazati feladatokkal foglalkozik majd.

A koronavírus-járványhoz kapcsolódott a tanévbeosztás módosításáról szóló előterjesztés is. Mint ismert, a kormány által kihirdetett veszélyhelyzetben hallgatók nem látogathatják a felsőoktatási intézményeket. Azonban az egyetemeknek a veszélyhelyzet ideje alatt is biztosítaniuk kell az oktatás folytonosságát, ezért a DE intézményi intézkedési tervet dolgozott ki a folyamatos távolléti oktatás biztosítása érdekében.

– A járványügyi intézkedések előre nem látható ideig érintik az oktatást, amelyet távolléti oktatási formában kell folytatnunk, és arra kell felkészülni, hogy a 2019/2020. tanév tavaszi félévét a veszélyhelyzetben kialakítandó feltételrendszer alapján kell befejezni. A hallgatók jelenlétét igénylő szakmai gyakorlat, vizsga, egyéb oktatási tevékenység megszervezése érdekében indokolttá válhat a tavaszi félév időtartamának meghosszabbítása 2020. augusztus 31. napjáig – olvasható Szilvássy Zoltán rektor előterjesztésében.

A Szenátus ellenszavazat nélkül fogadta el a 2019/2020. tanév beosztásának módosításáról szóló határozati javaslatot, amely kimondja: a veszélyhelyzetre tekintettel a tavaszi félévet követően egyes hallgatói tevékenységek teljesítésére 2020. augusztus 31. napjáig kerülhet sor, amely hallgatói tevékenységek a 2019/2020. tanév tavaszi félévére vonatkoznak.

Oktatási ügyek között a testület egyebek mellett döntött a Műszaki Kar 2019/2020. tanévi képzési programjának módosításáról, a mechatronikai mérnöki mesterképzési szak járműmechatronikai szereléstechnológia specializációjának indításáról. A szenátusi tagok támogatták a logisztikai mérnöki (MK) és villamosmérnöki (TTK) mesterképzési szak indítását, az ápolás és betegellátás alapképzési szak ápoló szakirány (EK) és járműmérnöki (MK) alapképzési szak angol nyelven történő indítását, valamint az építőmérnöki alapképzési szak (MK) székhelyen kívüli indítását a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen.

A Szenátus támogatta az „Európai Egyetem” pályázat benyújtásához kapcsolódó konzorciumi megállapodást is. Ezzel a Debreceni Egyetem egy olyan nyolctagú szervezetbe lép be, amelynek tagja többek között az Oxfordi Egyetem, illetve a Karolinska Intézet is. A NEUROTECH konzorcium működési területe a  szélesebb értelemben vett agykutatás és technológia,  beleértve többek között az  orvosi  területet, a mesterséges intelligenciát, az önvezető járműveket, illetve mindezek gazdasági, jogi, társadalmi vonatkozásait is.

Sajtóiroda