Vegyvédelmi ruhában tiltakoztak a szolnoki elektrolitgyár ellen a városháza előtt

Nagyon nem akarják a kínai elektrolitgyárat Szolnokon – még Szijjártó rakta a nyakukba

Ország

A környezet védelmét elsődleges szempontnak nevezte a Szolnok mellé tervezett elektrolitgyár létesítésekor a kínai beruházó, a KunlunChem Hungary Kft. vezetője a szerdán Szolnokon meghirdetett lakossági egyezetésen.

Ne maradj le a debreceni és országos hírekről! Kövesd a Debreceni Napot a Facebookon >>
A legfrissebb hírekért kövess minket a Google News-on is

Lex Gao a cég szerdán megnyílt irodájába egyeztetésre hívta a lakosokat, azonban a sajtón kívül csak egy érdeklődő tette fel kérdéseit, a másik helyi lakos a beszélgetés kezdetén távozott.

A cégvezető jelezte: a jövőben, hasonló lakossági párbeszédeket szeretnének tartani várhatóan heti egy-két alkalommal. Tisztában vannak azzal, hogy az elmúlt év során a projekt információinak nyilvánosságra hozatala és a közvéleménnyel folytatott párbeszéd területén számos hiányosság mutatkozott, ezen változtatni szeretnének.

Lex Gao elmondta: az építési engedélyhez előbb meg kell kapniuk az iparbiztonsági, illetve a környezethasználati engedélyt. Az engedélykérelmekről azonnal tájékoztatni fogják a nyilvánosságot – tette hozzá.

Vegyvédelmi ruhában tiltakoztak a szolnoki elektrolitgyár ellen a városháza előtt

Hangsúlyozta, hogy a Szolnok mellé tervezett elektrolitgyár a vonatkozó jogszabályok teljeskörű betartásával és a környezet védelmének maximális figyelembevételével valósulna meg, hozzátéve, hogy a legmodernebb technológiát alkalmaznák. Az első ütem megvalósulásával száznegyven munkavállalót terveznek foglalkoztatni.

Mint mondta, sajnálattal vették tudomásul, hogy nem támogatja az akkumulátoripai beruházásokat Szolnok közgyűlése, úgy fogalmazott: “aktívan változtatni kívánunk rajta”. Ha sem jogi, sem politikai, sem társadalmi támogatást nem kap a projekt, akkor “sajnálattal fogunk elmenni” – mondta.

Györfi Mihály, Szolnok polgármestere Facebook-oldalán közölte: május 18-án, hétfőn azzal a kéréssel fordult Magyar Péter miniszterelnökhöz, hogy kezdeményezze a város külterületére tervezett ipari park kiemelt beruházási besorolásának visszavonását, illetve támogassa az oda tervezett elektrolitgyár létesítésének tilalmát. A polgármester jelezte, hogy a gyár megépítését már a szolnoki fideszes közgyűlési többség sem támogatja.

A STOP Elektrolitgyár – Szolnok élni akar nevű civil csoport május 17-én, vasárnap tette közzé Facebook-oldalán a településvezetőnek címzett nyílt levelet, amelyben többek között érdeklődtek, hogy milyen konkrét lépéseket tett a város a gyárépítés megakadályozásáért. Korábban Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszternél is kezdeményezte a beruházás kiemelt státuszának felülvizsgálatát. Továbbá Gajdos László élő környezetért felelős miniszterhez és Rost Andrea országgyűlési képviselőhöz is fordult.

A KunlunChem kínai elektrolitgyártó cég Szolnokra tervezett beruházását 2025 márciusában jelentette be Szijjártó Péter akkori külgazdasági és külügyminiszter. A cég negyvenmilliárd forintos beruházással felépülő első európai üzemében százhúsz új munkahely létestését ígérte.

A KunlunChem a világ öt legnagyobb elektrolitgyártója közé tartozik, magyarországi üzeme a BMW és a Mercedes elektromos autóinak beszállítója lenne a legmodernebb technológiával.