Krizsán Lili

Tésztát dagaszt a Sztárban sztár leszek! felfedezettje

Bulvár

Krizsán Lili kigyógyult súlyos anorexiájából, és úgy érzi, végre jó úton jár.

Tavaly többször is volt kórházban a Sztárban sztár leszek! korábbi versenyzője a betegsége miatt, a 2023-as éve viszont egyelőre jól alakul. Bár jelenleg is egy pizzériában dolgozik, a Borsnak elárulta, több televíziós lehetőség is megnyílt előtte az elmúlt hetekben. A jövőben elsősorban énekléssel szeretne foglalkozni, de úgy gondolja, nem árt, ha valamilyen szakma is van a kezében, ezért beiratkozott egy kétéves pénzügyi ügyintéző képzésre is, emellett pedig egy pizzériában is dolgozik.

Mindent megcsinálok, ha kell, tésztát dagasztok

– mesélte a lapnak Krizsán Lili, aki keményen dolgozott az utóbbi időben és úgy érzi, lassan beérik a befektetett energia gyümölcse.

Pozitívan megyek előre, és lelkileg is jól vagyok. Hamarosan szeretnék visszaköltözni Budapestre, mert a feladataim nagy része odaköt

– mondta Lili, aki több lehetőséget is kapott az utóbbi időben, hamarosan feltűnik majd a tévé képernyőjén is, de hogy melyik műsorban és milyen szerepben, arról nem árulhatott el részleteket. Bízik abban, hogy a magánélete is jól fog alakulni 2023-ban, de elsősorban a munkájára koncentrál.