A Nagy Ő 2022 győztese Timi és Árpa Attila

Timi szerint nem biztos, hogy Árpa Attila lezárta már a házasságát

Bulvár

A Nagy Ő nyertese, Timi elmondta, mit gondol Árpa Attila és volt felesége, Tomán Szabina házasságáról.

A 32 éves Timit sokan kritizálják. Bár ő nyerte el a színész-rendező szívét, vannak, akik úgy vélik, egyáltalán nem illik hozzá, hiszen teljesen más, mint Árpa Attila volt felesége, Tomán Szabina, akihez egyszerűen nem érhet fel. Timi azonban határozott és nem foglalkozik a kritikákkal.

Szabinát nem ismerem, de nem is igazán érdekel. Elvileg ő már a múlt, viszont azon nagyon meglepődtem, amikor Attila előrukkolt a műsorban egy olyan dallal, amit Szabinának írt. Nem tudom, mennyire zárta le a házasságát magában, lehet, még ott van benne valami nagyon mélyen, mindenesetre nekem nem beszélt róla, és én sem hasonlítgatom magam a volt nejéhez

– mondta Timi a Story magazinnak, szavait a Blikk írta meg. A szőke szépség úgy véli, az idő majd úgyis eldönti, mennyire illenek össze Attilával, de már az is valami, hogy a jelek szerint még együtt vannak.