Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karán, valamint az egyetemen működő Antrozoológiai Kutatócsoport szervezésében „Az ember–állat kapcsolat perspektívái” című nemzetközi antrozoológiai konferenciát.
Az esemény célja, hogy különböző tudományterületek szemszögéből vizsgálja az ember és állat közötti kapcsolatokat, új tudományos megközelítéseket mutatva be egy viszonylag új, de egyre nagyobb figyelmet kapó tudományág, az antrozoológia keretében.
Az antrozoológia mint önálló tudományterület a 20. század végén kezdett kibontakozni, s ma már világszerte elismert interdiszciplináris kutatási irány. Magyarországon azonban még mindig kevéssé elterjedt. Az antrozoológia az etnobiológia részterületeként a humán–állati interakciókat vizsgálja kvalitatív és kvantitatív módszerekkel, magában foglalva pszichológiai, etológiai, szociológiai, pedagógiai, sőt teológiai szempontokat is.
A kutya, mint családtag
A konferencia második napján Gácsi Márta, az ELTE Etológiai Tanszékének tudományos főmunkatársa tartott előadást, amely középpontjában a kutya és ember közötti kötődés állt. Az előadás címe – „A kutya, mint családtag – mit mutatnak a kötődéskutatások?” – már önmagában is érzékelteti a kutatás alapvető kérdését: vajon a kutyák valóban családtagként vannak jelen az emberi közösségekben, és ha igen, milyen pszichológiai és biológiai mechanizmusok állnak a kötődés hátterében? Gácsi felidézte:
húsz évvel ezelőtt, amikor a kutyás kutatásaikat elkezdték, a gazdák többsége a kutyát még házőrzőként, hasznos háziállatként definiálta.
Mára azonban a válaszok radikálisan megváltoztak: egyre több gazda nevezi „gyereknek”, „barátnak” vagy „társnak” kutyáját. Ez nem pusztán érzelmi gesztus: komoly szociológiai és viselkedéstudományi folyamatokra mutat rá.
Babakocsiban a kutya
A jelenség szemléltetésére Gácsi egy tokiói példát hozott: ott tíz évvel ezelőtt számos babakocsiban kutyát tologattak, nem gyereket. Ez az antropomorfizáló tendencia – vagyis amikor az állatot emberként kezeljük – nem pusztán divatjelenség, hanem olyan társadalmi változások tükre, amelyek új szerepköröket nyitottak meg az állatok számára. A kutya ma már nem csak házőrző vagy pásztorkutya lehet, hanem partner, társ, családtag.
A kutya nem farkas – vagy mégis?
Az előadás egyik legfontosabb része az a kérdéskör volt, hogy mennyire hasonlítanak a kutyák a farkasokra, illetve mennyiben térnek el tőlük. A kutatások ugyanis sokáig abból indultak ki, hogy a kutya viselkedése a farkasok hierarchiájára és falkastruktúrájára vezethető vissza. Mára azonban ez az elképzelés megdőlt vagy legalábbis újraértelmezésre szorul. Gácsi elmondta, hogy a farkasokkal végzett összehasonlító kísérleteik során világossá vált: a kézből nevelt farkasok sem viselkednek úgy, mint a kutyák, és nem is képesek hasonló módon alkalmazkodni az emberhez. A farkasok és a kutyák közötti különbségek nemcsak genetikai, hanem viselkedési szinten is jól mérhetők.
Nem leképzett falkaviszony
A kutya viselkedése mozaikszerűen tartalmaz farkasszerű elemeket – fajonként, egyedenként eltérő mértékben –, de nem épülhet kizárólag ezekre. Az ember–kutya kapcsolat tehát nem egy leképezett falkaviszony, hanem egyedülálló, evolúciósan kialakult interakciós forma, amely az emberi gondolkodásmódhoz alkalmazkodott.
Kötődés: nem csak érzés, hanem mérhető viselkedési rendszer
Az előadás egyik állítása az volt, hogy a kötődés nem homályos, megfoghatatlan érzelmi kapocs, hanem egy jól körülhatárolható, biológiailag értelmezhető viselkedési rendszer, amely szociális fajokban – így emberekben és kutyákban is – kimutatható és mérhető. Ez a kötődés nemcsak fajon belül (szülő–gyermek, testvérek, barátok között), hanem fajok között is megjelenhet, például ember és kutya között.
Érzékel, értelmez
Gácsi emlékeztetett: a kutya úgy szelektálódott az evolúció során, hogy képes legyen beleilleszkedni az emberi gondolkodás világába, különösen az olyan absztrakt struktúrákba, mint a hierarchia. Míg a farkas és a macska nem rendelkezik ezzel a képességgel, a kutya igen: érzékeli, értelmezi és reagál az emberi társas szabályokra, legyen szó dominanciáról, alárendeltségről vagy együttműködésről.
Antropomorfizmus vagy valódi kapcsolat?
A konferencia résztvevői számára nemcsak az vált ismerté, hogy a kutyák egyre inkább családtagként jelennek meg, hanem az is, hogy ez a jelenség tudományos eszközökkel vizsgálható és értelmezhető. Az ember nem csupán „rávetíti” saját érzelmeit az állatra, hanem a kutya – biológiai és viselkedési adottságainál fogva – valóban képes kötődési kapcsolat kialakítására az emberrel. Ez a felismerés pedig messze túlmutat a háziállattartáson. Hatással van a segítőkutyákkal kapcsolatos programokra, az állatasszisztált terápiák fejlődésére, az oktatásra, sőt akár a társadalmi szerepek újragondolására is.
A tudomány, amely ember és állat határmezsgyéjén kutat
A Debreceni Egyetem konferenciája ezenkívül világosan megmutatta: az antrozoológia olyan tudományterület, amely a jövő egyik kulcsterülete lehet. Egy olyan világban, ahol az ember–állat kapcsolat már nemcsak praktikus, hanem érzelmi és társadalmi szinten is újraértékelődött, különösen fontos, hogy legyenek olyan kutatások, amelyek ezt tudományosan vizsgálják.
Fotó: Frank Yvette
