Figyelemreméltó zenei kísérletezésbe kezdett néhány éve a debreceni Bódi Attila, akit az avatottabb közönség rockzenészként ismerhetett meg. Az Androids Do Dream nevű projektjével nem dobta sutba korábbi énjét, inkább kiteljesítette azt, amikor úgy döntött, elektronikus zenei elemeket, ezen belül is az analóg szintetizátorok hangzásvilágát ötvözi a fajtiszta metállal.
Hogyan írható le a zenei stílus, amit képviselsz?
Kissé nehezen. Nehezen tudom megfogalmazni, úgy érzem eléggé egyedi. A zeném elsősorban azoknak tetszhet, akik szeretik a dallamokra, hangulatokra nagy hangsúlyt fektető, atmoszférikus metálzenét, illetve az analóg szintetizátorok hangzását. Ha ezek mellett még a science fiction filmeket is kedvelik, akkor nyert ügyem van. Személy szerint a sci-fik közül a filozofikusabb, elgondolkodtatóbb művek a kedvenceim (K-Pax, Moon, Arrival stb.), de az űrben játszódó horrorfilmek (Alien, Event Horizon, Pandorum), és a 80-s évek horrorfilmjei is nagyban inspirálnak.
Beszéljünk a kezdetekről.
14 éves korom óta, tehát 1997-98 óta gitározom. Mindkét nagybátyám gitáros volt, egyikük beat zenében mozgott, a másik klasszikus gitáron játszott. Már gyerekként is rendszeresen hallottam őket zenélni, majd valamikor a pubertáskorom kezdetén az egyik dal akkora hatással volt rám, hogy eldöntöttem, én is gitározni fogok. Ilyen egyszerűen működik ez.
Húszéves koromban jött el a pillanat, hogy az aktuális zenekarom lemezét kiadták. Ez volt az Autumn nevű banda, és progresszív, gothic elemekkel tarkított doom death metált játszottunk. Lassabb tempójú, klasszikus brit-szigeteki doom alapokon nyugvó, kicsit komorabb hangzású zenéről volt szó. Rengeteg koncertünk volt, és abban az underground világban, amely sajátjának tekintette ezt a zenét, népszerűek voltunk. Elkészült a második lemezünk is, de mire kiadták volna, a zenekar feloszlott. Játszottam aztán több kisebb-nagyobb bandában, ezek közül talán az Arms of Distress volt a legjelentősebb.
Ugorjunk 2021 decemberére, amikor karácsonyra megkaptam az első MIDI (Musical Instrument Digital Interface)-billentyűzetemet, ami pontosan úgy néz ki, mint egy szintetizátor, és a funkciója is ugyanaz, csak nem hardverrel hanem számítógépekkel és szoftverekkel állítja elő a zenét. Ekkor már jó ideje motoszkált bennem, hogy olyan zenét is szeretnék írni, amit nem egy zenekar tagjaként teszek, tehát az csak a sajátom. A szintetizátorokkal és gitárokkal ez az Androids do Dream projektemmel tökéletesen meg is valósult.
Fut a szekér?
Az Androids do Dreamnek két lemeze jelent meg eddig, és ezeken kívül közel tucatnyi single-öm. Az első két lemez még az útkeresésről és kísérletezésről szólt, majd mostanra jutottam el odáig, hogy kiforrott a saját stílusom. Jelenleg a harmadik lemezemen dolgozom, más hangzása lesz, mint az előző két korongnak.
Eddig két élő fellépésem volt Budapesten, a 101klubban és az S8 Underground Clubban.
Hogyan fogadta a zenédet az ottani vájt fülű közönség?
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy nagyon jó volt a fogadtatása. A 101klub törzsközönsége kimondottan szintipopos – nagy kedvencük a Depeche Mode -, és annak ellenére is nagyon jól érezték magukat, hogy az én zeném nagyon távol áll ettől a műfajtól.
Az S8 pedig egy metálosabb, rockosabb vonalat kedvelő közönséget vonz, és itt is hasonlóan pozitív visszajelzéseket kaptam a koncert közben és után is.
Hogy találtak rád a szervezők?
A közösségi médián keresztül bukkantak rá a zenéimre, tetszett nekik, majd jött az üzenet, hogy szívesen látnának a fellépőik névsorában.
Kik inspiráltak?
Ebben a stílusban az első zenész, aki nagy hatással volt rám, az Kebu Finnországból. Hogy könnyebb legyen elhelyezni a zenei palettán, azt mondhatom, hangzása talán Jean-Michel Jarre-éhoz áll legközelebb. Csakis analóg szintetizátorokkal zenél élőben is lemezen is, amolyan zenei ezermester. Nemcsak a zenéje inspirált, hanem bizonyos hangulatok is: a science fiction, a világűr, és magának a csillagászatnak a témája is – hiszen magam is amatőr csillagász vagyok. Távcsöves megfigyelés alatt például különleges élmény Jean-Michel Jarre-t vagy Kebut hallgatni, aki még nem próbálta, annak bátran ajánlom.
Mi az, amit még szívesen hallgatsz?
Elcsépeltnek tűnhet a válasz, de én tényleg mindenevő vagyok zenei téren. Nagyon kedvelem a klasszikus zenét, és bizonyos operákat is (az operettet viszont egyáltalán nem), például az új lemezemen lesz olyan szám, amelynek szimfonikus zenekar játssza az intróját. Nagyon sok filmzenét és folkot hallgatok, de szeretem a ’80-as évek popzenéjét is, valamint az egyedi, magas színvonalú metálzenét is.
Magyar előadók?
Nem hallgatok túl sok magyar előadót. Metálból a Leander Kills-t és az Avart nagyon szeretem, főleg a népzenei hatásaik miatt. Kollaborálgatok is, izgalmas eredménye lesz például a synthwave-et és italo discót játszó Leslie Younggal való együttműködésemnek. Vele egy Kim Wilde-feldolgozást adunk majd ki, valamint Celinával is tervben van egy közös dal. A következő koncert pedig decemberben lesz a budapesti Analog Music Hallban.
Hogy látod, a stílusok ötvözése lesz a zene jövője?
Igen, és ebben már benne is vagyunk. A legtöbb modern zenekarra már nehezen írható le egyetlen irányzattal.
– Szilágyi Szabolcs –
