Marozsán Fábián és Valkusz Máté

Tenisz Davis Kupa: Törökország kipipálva

Sport

Marozsán Fábián és Valkusz Máté megnyerte a szombati páros mérkőzést, ezzel a magyarok 3-0-ás, behozhatatlan előnyre tettek szert Törökország ellen a tenisz Davis Kupa keszthelyi osztályozóján, és februárban selejtezőt játszhatnak a DK-döntőbe jutásért.

A pénteki nyitónapon rendezett két egyes meccsen Marozsán és Piros Zsombor is “hozta a kötelezőt” a világranglistán alacsonyabban rangsorolt riválisa ellen, így a magyarok annak a tudatában vágtak neki a folytatásnak, hogy egy újabb sikerrel már megnyerik a párharcot. Az időjárás szombaton is ideális volt, a kellemes napsütésben már a kezdés előtt mintegy ötszáz szurkoló gyűlt össze a Helikon Teniszcentrumban kialakított ideiglenes stadion lelátóin, amelyek aztán a találkozó során teljesen megteltek.

A páros csatában a háló túloldalán az eredeti tervek szerint Ergi Kirkin és Sarp Agabigun állt volna, ám Nagy Zoltán kapitánnyal ellentétben török kollégája, Alaatin-Bora Gerceker változtatott a felálláson, és a pénteki egyesekben szerepelt Cem Ilkelt és Altug Celikbileket küldte pályára. Ez arra utalt, hogy az ellenfél “mindent feltett egy lapra”, és a lehető legerősebb kettőssel szállt harcba a szépítésért.

Ez a húzás a meccs kezdete alapján nem vált be, ugyanis a házigazdáknak labdájuk volt az 5:0-hoz, csakhogy a rivális duó rákapcsolt, és 4:3-ra felzárkózott. Ezzel egy időre el is lőtték a puskaporukat, mivel Marozsánék 42 perc elteltével már szettelőnyben voltak. A folytatásban sem változott a mérkőzés képe, a magyar páros 2:1-nél elvette a törökök adogatását, pár perccel később már 4:1 volt az állás. Valkusz 5:3-nál gond nélkül kiszerválta a győzelmet, és 67 perc után pedig az ellenfél nemcsak az összecsapás, hanem a párharc megnyeréséhez is gratulálhatott a házigazdáknak.

“Mi voltunk az esélyesek, ami nem könnyítette meg a dolgunkat, de teljesítettük a feladatot” – kezdte összegzését a pályán Valkusz Máté.

“A Davis Kupában nagyon megy nekünk Fábival, amikor egy tornán versenyzünk, máskor is össze fogunk állni. Most végig volt elég energia bennünk, de örülök, hogy 6:3-mal sikerült lezárni a meccset, mert különben bármi megtörténhetett volna egy szívós ellenféllel szemben.”

Marozsán Fábián szerint az első szettben 4:3-nál kulcsfontosságú helyzetben hozta a szerváját.

“Tudtam, hogy sok múlik rajta, és nagyon összpontosítottunk. A hálónál nem mindent röptéztem le, hogy hátul azért legyen dolga Máténak is” – jelentette ki tréfásan. “A magam részéről az egyesre is bevethető lennék, de majd a kapitány eldönti, hogy ki játsszon.”

A következő, tét nélkül meccsre az eredeti tervek alapján Marozsánnak kellett volna kiállnia, ám Nagy Zoltán kapitány úgy döntött a helyzet ismeretében, hogy az újonc Füle Mátyást küldi pályára.

A DK szabályzata szerint a párharcok negyedik mérkőzéseit minden esetben le kell bonyolítani, 4-0-ás vagy 3-1-es állásnál pedig a kapitányok közösen határoznak arról, hogy lejátsszák-e az ötödik találkozót.

Eredmény:
Magyarország-Törökország 3-0 – állás a páros után
Marozsán Fábián, Valkusz Máté-Cem Ilkel, Altug Celikbilek 6:3, 6:3
később:
Füle Mátyás-Ergi Kirkin

pénteken játszották:
Marozsán Fábián-Altug Celikbilek 7:5, 6:2
Piros Zsombor-Cem Ilkel 6:2, 6:3