Az NB I 2022/2023-as szezonjának negyedik fordulójáig a szerzett pontokkal és a győzelmekkel ugyan adós maradt a Loki, de a hozzáállásra és a küzdeni tudásra nem volt panasz… eddig. A hétfői mezőkövesdi összecsapáson viszont semmi nem jött össze. Pedig álomszerűen kezdődött a debreceni szurkolók számára az összecsapás Matyóföldön, aztán sajnos felébredtünk, és először szembesülhettünk igazán keretünk hiányosságaival és korlátaival. Nem szépítem: ez borzalmas volt.
A több mint kétszáz kilométeres távot autóval tettük meg, vonattal ugyanis már nem értünk volna haza emberi időpontban, no meg ismerve a végeredményt, igencsak keserédes lett volna hazafelé zötykölődni. A stadionnál azzal szembesültünk, hogy a borongós idő ellenére a vendégeknek fenntartott parkoló szinte teljesen megtelt, így mi előzetesen a stadion közelében tudtunk leparkolni az egyik nagyáruháznál. A beléptetés nagyon simán ment, majd némi esélylatolgatás és szurkolói eszmecsere után be is mentünk a szektorunkba.
Nem kenyerem a szakmázás, de Joao Janeiro, a DVSC vezetőedzője vélhetően mindenkit meglepett azzal, hogy hat helyen is megváltoztatta a kezdőcsapatot. Ami pedig a legjobban szemet szúrt, hogy Deslandes helyett érthetetlen módon az eddig nem igazán brillírozó brazil Charlestont jelölte a meccsre, így Romanchuk maradt csak középen hírmondónak. Ez utóbbi már előzetesen is kockázatos lépésnek tűnt, de aludva egyet a történtekre kimondható: végzetes volt. Bekerült még a kezdőbe a Vasas ellen ígéretesen mozgó Horváth Krisztofer és Dorian Babunski is, aki a héten alig edző Bárányt váltotta a csatársorban. Nem akarom lelőni a poént, de ők sem tudtak segíteni.
Álomkezdés után gyorsan felébredtünk
Erdős József kezdősípszavát követően aktívabban kezdett a DVSC, a negyedik percben Dzsudzsák szabadrúgását kellett védenie a hazaiak olasz kapusának, Piscitellinek, majd a hatodik percben ő sem tudott segíteni, amikor Horváth passzolt Szécsihez, utóbbi pedig tizenhatról kilőtte a bal alsót. Erre mondják, hogy álomszerűen indult a mérkőzés, mint egykoron a Fiorentina ellen a BL-ben Czvitkovics góljánál. Hol vannak már azok az idők?
Így ünnepeltük a vezető gólt:
Akkor azt mondta a kommentátor: Csak fel ne ébredjünk! Sajnos ez már a 13. percben sikerült, amikor is egy értelmetlen labdavesztés után Kis passzát Madarász váltotta gólra, majd a 16. percben gólszerzőnk, Szécsi lábán kapott gellert a labda, és Besirovic kapásból lőtte be Megyeri kapujába.
Mi ez, ha nem hidegzuhany? Ezt nem igazán sikerült feldolgozni fejben, a játékunk csapkodónak tűnt. A 28. percben egy szöglet után még egyenlíthettünk volna, de Romanchuk a fejére rajzolt ívelést nagy helyzetben mellé bólintotta. Ezután pedig jött a feketeleves: egy újabb védelmi rövidzárlatot követően a 35. percben Drazic beárazta a felforgatott védelmünket, és mindenkit kicselezve üres kapus gólt szerzett.
Gyakorlatilag ajándékoztunk három gólt az ellenfelünknek, pedig a karácsony még odébb van. Nagyon nehéz helyzetbe kerültünk ezzel, nincs mit szépíteni. Félidő. Szünetben megkíséreltünk némi frissítőhöz jutni, de az első játékrészt látva még a sörivástól is elment a kedvem. Így némi várakozás után csak savas ásványvizet kértem, amiben annyira nem volt buborék, mint amennyi tudatosság az egész meccsen a játékunkban. Szomorú.
Bárány gólja is kevés volt
Éppen javában sztorizgattunk a lépcső mellett, amikor a második félidőben a három poszton is felfrissülő (Bárány, Baráth, Lagator) Loki kifutott a gyepre, majd erőteljes hangorkánt és ovációt hallottunk, és akkor szembesültünk vele, hogy lemaradtunk a DVSC villámgyors szépítő góljáról. A csereként beálló Bárány egy hazai védő közreműködésével fejelt a kapuba Bévárdi beadásából. Ezzel Doni egy csapásra visszahozta a vasutas reményeket, hiszen volt egy teljes félidő még. A találat után szólt a már legendássá vált „Bárány beb…ta” rigmus, ezzel igencsak felkorbácsolódott a hangulat a vendégben. Egy újabb álomkezdés!
Sajnos mezőnyfölényünk ellenére újabb debreceni gól nem született. Ellenben egyik új nyári igazolásunk, Dusan Lagator lemásolta Sana kisvárdai produkcióját, és tizenegyest érően szabálytalankodott egy érthetetlen labdavesztés után. Elég nagy ostobaság volt ez a részéről, de ezt is vélhetően az összeszokatlanság számlájára lehetett írni. A tizenegyest Besirovic higgadtan értékesítette. Megyeri eltalálta az irányt, de nem tudott hárítani.
Ha nagyon sarkítani szeretném a mérkőzés értékelését, gyakorlatilag saját magunkat vertük meg. A végén még kétségbeesetten próbált cserélni Janeiro mester, de eredménye nem volt, a matyó védelem állta a sarat a lefújásig. Csak szögletekig jutott a Debrecen, ez pedig édeskevés volt.
Záróakkordként Cseke Manriuque-kel szemben elkövetett brutális talpalását lehetett megemlíteni, amit videón visszanéztek, és ki is állították a hazaiak cserejátékosát. Ez sem segített rajtunk ezen az estén. Fájó vereséget szenvedtünk idegenben, és bár a mérkőzés után ezúttal a szokásos pacsizás vélhetően elmaradt a szurkolókkal, a hírek szerint némi diskurzusra sor került.
Összefoglalva, hétfői nap ide vagy oda, nem ez a mérkőzés volt a legjobb reklámja a debreceni futballnak. Senki nem fog meglepődni, ha szombaton a Puskás Akadémia ellen megfeleződik a közönség eddigi létszáma a Nagyerdőn. Ugyan még csak négy forduló telt el a bajnokságból, de a védő harmadban lévő összeszokatlanság kezd nyugtalanító lenni. Utolsó előtti helyen állunk a tabellán, és bár ezen mindenképpen javítani kell, nem lesz egyszerű, hiszen három kőkemény ellenfél (PAFC, Zalaegerszeg, Videoton) ellen kellene megkísérelni a pontszerzést.
Innen már csak felfelé vezethet az utunk… Nagyon remélem!
– Faragó László –
