Halálos áldozata is van az Egyesült Államok délnyugati részét sújtó viharoknak

Világ

Az Egyesült Államokban hétfőn mintegy 1300 légi járatot töröltek, 7400 késve indult és érkezett főként az ország délnyugati részeit sújtó heves viharok miatt, amelynek halálos áldozata is van.

A legtöbb járattörlés Dallas-Fort Worth nemzetközi repülőterén volt, de az állam más repterein is voltak járatkimaradások. A FlightAware repülésügyi portál szerint New York város három jelentős repülőterét – JFK, Newark és La Guardia – is érintették a törlések, késések. Vasárnap országszerte 900 járatot kellett törölni a rendkívüli körülmények miatt.

A legsúlyosabb viharok Texas északi részén, illetve Dallas környékén pusztítottak hétfőn, ahol helyenként 30 centiméternyi eső hullott, villámáradásokat okozva, amelyekben legkevesebb egy ember életét vesztette. A rendőrségi beszámoló szerint egy 60 éves asszonyt autójával ragadott el az áradás. A víz számos autóutat öntött el, sokakat a tűzoltók, és önkéntes segítők mentettek ki járműveikből. Eközben Texas állam történelmi szárazsággal is küzd.

Viharok sújtották Ohio északkeleti részét is, ahonnan villámáradásokról, áramkimaradásokról adott hírt a helyi sajtó. Két megyére rövid időre tornádó-figyelmeztetést is kiadtak.