Vasárnapra már 700 méteres mélységig felhozták a dél-törökországi Morca-barlangban Mark Dickey neves amerikai barlangkutatót, aki a múlt hétvégén gyomorbélrendszeri vérzést kapott, és 1040 méteres mélységben rekedt – közölte vasárnap a Török Barlangászati Szövetség (TMF) az X közösségi oldalon.
Dickey kimentése nemzetközi mentőakció keretében folyik, ebben török szervezetek mellett magyar, horvát, olasz, bolgár, szlovén és lengyel csapatok is részt vesznek. A felszínre hozatal szombat délután kezdődött meg.
A 40 éves férfi és kísérői vasárnap hajnalban érték el a 700 méter mélyen található első tábort. A pihenést és a szükséges orvosi ellátást követően a TMF közlése szerint Dickey vasárnap délelőtt folytatta az útját a felszín felé, továbbra is hordágyon. A következő nagyobb megálló 500 méter mélyen fekszik.
Dickey szeptember 2-án lett rosszul egy nemzetközi expedíció során, amelyen három amerikai, négy török, egy magyarországi és négy romániai (kolozsvári) magyar társa kísérte.
A hét elején elsőként a Magyar Barlangi Mentőszolgálat (MBM) négyfős egészségügyi csoportja ért le Dickey-hez. A csapat gyógyszeres ellátással, valamint vérátömlesztéssel stabilizálta a kutató állapotát.
Az MBM internetes oldalán szombaton arról számolt be, hogy a magyar csapat immár 29 barlangi mentőből áll, így az olasz csoport után a második legnépesebb a helyszínen.
A magyar csapat előreláthatólag majd 400-500 méteres mélység között veszi át a beteget. Egy magyar-horvát közös csapat egészen a barlang 100-150 méteres szintjéig tervezi szállítani a hordágyat. E szakasz rengeteg kisebb, és 3 nagyobb aknát tartalmaz, a legnagyobb akna mélysége 60 méter – írta az MBM.
A Morca-barlang (ejtsd: mordzsa) a dél-törökországi Mersin tartomány Anamur körzetében található a Torosz-hegységben.