Angus Cloud Euphoria

Meghalt Angus Cloud, az Eufória című sorozat sztárja

Világ

25 éves korában elhunyt Angus Cloud, az Eufória című sorozat sztárja hétfőn a kaliforniai Oaklandben található otthonában – ismertette a BBC honlapján az amerikai színész családjára és menedzserére hivatkozva.

Cloud a sorozatban Fezco “Fez” O’Neill kábítószerkereskedő szerepét alakította.

A család közleménye szerint Cloud a múlt héten vett részt apja temetésén Íroroszágban, ami nagyon megviselte.

“Angus nyíltan beszélt mentális problémáiról, s reméljük, hogy eltávozása emlékeztetőül szolgál másoknak, hogy nem vagyunk egyedül, és nem kell csendben folytatnunk az ilyen küzdelmeket”

– olvasható a család állásfoglalásában.

“Reméljük, hogy a világ emlékezetébe vési őt humoráért, nevetéséért és a szeretetéért”

– tették hozzá.

Halála okát még nem erősítették meg.

Cloudnak két kisebb filmes szerepe volt a North Hollywood és a The Line című alkotásokban, valamint szerepelt egyebek között Becky G, Karol G és Juice WRLD videóklipjeiben. Áttörést számára az Eufória című HBO-sikersorozat hozta meg.