Betiltották a TikTokot Afganisztánban, nehogy megrontsa a fiatalokat

Világ

Betiltotta a TikTok videómegosztót Afganisztán tálib vezetése – adta hírül az as-Sark al-Avszat című, londoni székhelyű pánarab napilap csütörtökön.

Inamullah Szamankáni tálib szóvivő a döntést azzal indokolta, hogy az országban népszerű kínai videómegosztó tartalma nincs összhangban az iszlám szellemiségével, és “megrontja a fiatalokat”.

Tavaly augusztusi hatalomra kerülésük óta a tálibok először tiltanak be online platformot, jóllehet, nem ez az első rendelkezésük, amellyel igyekeznek a társadalmat az iszlám általuk vallott értelmezésével összehangolni.

Kormányra kerülésüket követően egyebek között bezáratták a lányokat oktató középiskolákat, márciusban pedig utasították a kormányzati alkalmazottakat, hogy növesszenek szakállt, és öltözködjenek a helyi szokásoknak megfelelően.