Energiaital

Italok

Ország Vélemény

Már éppen ideje volt, hogy fellépjen a kormány az energiaitalok fogyasztásával szemben. Ehhez persze, most két KDNP-s képviselő asszisztálása szükséges, hogy törvényjavaslatot nyújtsanak be.

A szándék most jó. Egészségtelen az energiaital. Nemcsak a kicsiknek, a nagyoknak is. Viszont a felnőtteknek nem lehet megtiltani sem a dohányzást, sem az alkoholfogyasztást, sem az energiaital-bevitelt.

Ezt a törvényt már akkor kellett volna meghozni, amikor az energiaitalok elterjedtek. 20 évvel ezelőtt. Azóta bizony százezrek lehetnek a taurin és társai áldozatai.

Lehetne még fokozni ezt a korlátozást, ahogy a tömény italokhoz való hozzáférést is korlátozni kellene. A már meglévő Nemzeti Dohányboltokba kellene az energiaitalok és a tömény italok árusítását átvinni és a dohányboltok nyitvatartását limitálni. A skandináv államokban külön állami bolthálózat van a tömény italok árusítására és a nyitvatartás is rövidebb, mint más boltoké. Ha ott bevált, akkor itt is érdemes megpróbálni. Emberek élete múlik egy ilyen szabályozáson.

N. Nagy Sándor