Immár egy éve tart Putyin “különleges katonai művelete” Ukrajnában. Valószínűleg már ezerszer megbánta és sajnálja, de ezt nyilvánosan nem mondhatja. Moszkva nem az a hely, ahol a katonai vereségeket be szokták ismerni.
Hazudnak éjjel-nappal, hazudnak minden hullámhosszon… Az orosz társadalom pedig tűri, mert évszázadok óta hozzá vannak szokva a cár atyuskához, a párt főtitkárhoz, a föderáció teljhatalmú elnökéhez. Vannak ilyen országok, amelyek éretlenek a demokráciára.
Eltűrik az óriási olaj és gáz kincs pazarlását, herdálását, mert félnek a Kreml urától. Elfutnak a besorozás elől, mert látják, hogy értelmetlen az ukrajnai háború.
Az óriási anyagi és emberi veszteségek a világ legnagyobb országában egyenlőre nem számítanak. Ahogy a cárnak és Sztálinnak sem számított a két világháború óriási kára. A nép első esetben nem, de a másodikban eltűrte ezt a vezetőnek, mivel nyertek.
Sokan mondják azt, hogy engedni kellene Putyin követeléseinek. Ez lenne a legrosszabb. Ettől ugyanis vérszemet kapna, ugyan úgy, mint Hitler. Ő sem állt meg a német nyelvű területeknél. Putyin sem állna meg az orosz ajkú területeknél. Láthatóan szeretné visszaépíteni a szovjet érdekszférát. Ez az azonban nem fog menni. Kína egyre jelentősebb gazdasági szereplő Kazahsztánban, Tádzsikisztánban, Kirgizisztánban, Üzbegisztánban és magában Oroszországban is.
Az orosz gázra pedig annyira nem vevők, mert rájöttek, hogy inkább megújuló energiába érdemes fektetni. Az új selyemutat pedig meg fogják védeni és Moszkva ezzel a háborúval azt bizonyította, hogy a korrupció magát az államot és a hadsereget miképp juttatja ebek harmincadjára. A szétlopott kaszárnyák, az elsikkasztott pénzek most állnak bosszút a szilovik eliten és így válik a rettegettnek tűnt Oroszország fogatlan medvévé.
N. Nagy Sándor